Pakkot kaptam kedden a postától. Szép drapp, vastag borítékot. A címzett én voltam, a feladó pedig a Pest Megyei Bíróság! Nocsak, gondoltam. Kibontom és lőn : Papp Andrea feljelentett, de nem ám egyénileg, hanem mint Csobánkai Közösségi Műhely, azaz CsKM. Három grácia írta alá a feljelentést, ő maga, az igazgató helyettes és az iskolai pszichológus.
Tehát név szerint Papp Andrea igazgató, Sarlós Éva ig. h., Peltzer Zsuzsanna pszichológus
A CsKm nevében történő feljelentés azért fontos, mert így feljelentett az Óvoda és a Művház is, valamint a teljes pedagóguskar. Legalább is gondolom Papp Andrea egyeztetett mindenkivel, mielőtt belerángatta a tagintézményeket, a pedagógusokat és az Önkormányzatot a buliba. Merthogy van egy másik vonzata is ennek a kis trükknek : CsKM-ként közpénzen pereskedik. Ugyanis ha bukik, akkor a falu fizet, mint az elbukott munkaügyi perben is. Majd a fenntartó csobánkai önkormányzat eldönti, hogy vállalja-e az esetleges perköltségeket.
Papp Andrea igen érdekes ember. A feljelentésben az emberi méltóság megsértése mellett azt írja, hogy miattam nem iratkoznak be a diákok a csobánkai iskolába. Azt is írja, hogy ide CSAK cigány gyerekek járnak és hogy ők integrációs bázisintézmény. Küzdenek, mint malac a jégen, de én elkaszálom a nagyszerű erőfeszítéseket. És minősíthetetlenül beszélek a pedagógusokról.
Ezért cserébe forintosította a tisztessége árát : 1.000.000 Ft-os kártérítést követel, amit „természetesen” (no komment), a gyermekek javára fognak fordítani!
Azt nem említeném, hogy végig cigányozza a feljelentést és hogy én, meg a többi gaz ezért akarjuk megfúrni a sulit, mert ide CSAK cigányok járnak, ahogy írja megható feljelentésében a bírónőnek.! Ritka gyomra van.
Kedves Andrea! A baj nem a feljelentéssel van, hanem azzal, hogy nem sok lövése van arról, hogy mit csinált. Meglehetősen sok embert belerángatott. Nézze : a falu, az iskola és a gyerekek szempontjából a legrosszabb esetben is még két évig lesz itt. Utána huss….
Erről a perről pedig annyit, hogy ha elveszti, se tisztessége nem lesz, se papírja. Ha megnyeri, papírja még lehet….
(Nemsokára felrakom a teljes feljelentés szövegét is.)
Rostás Tibor
p.s.: Találkozunk szeptember 6.-án a bíróságon.

foltanyi máj 18 2011 - 20:05
Kedves Klára és Ervin (Rostin keresztül)!
Köszönöm a válaszukat. Kb. ezt sejtettem. De remélem, hogy mindez komoly tanulság mind a képviselő testület, mind az önkormányzat számára – ha esetleg ezt a regulát nem tudták volna.
Rosti máj 19 2011 - 00:05
Kedves foltanyi!
Engedje meg, hogy : Bruhahaha!
A gaz, falu és iskolarontó, a falu lakóiban félelmet keltő, velejéig romlott, mocsok ártány.
p.s.: az iskolában rendszeresen megy a vad irodai naaaaagy gyülekezés a feljelentő kommandó részéről, hogy megbeszéljék a rafinált taktikát, amúgy sunyiban, akárcsak a feljelentéskor. Gondolom, a sorrenden marakszanak…
Rosti
Magyarné Tánczos Klára máj 18 2011 - 05:54
Kedves foltanyi!
A CSKM szervezeti működési szabályzata szerint a CSKM igazgatótanácsa dönt minden, az intézményt érintő dologban. Az igazgatótanácsnak három tagja van, a két tagintézményvezető és a CSKM igazgatója. Ebben az ügyben nem volt semmilyen döntés, számomra éppolyan meglepetés volt mint bárki más számára.
Üdvözlettel Magyarné Tánczos Klára
rosti máj 18 2011 - 10:38
Most beszéltem Walla Ervinnel, a Művház vezetőjével, akivel hétfőn, május 16.-án közölte véletlenül Papp Andrea a feljelentés tényét. (A feljelentés február 2.-i) A Művház vezetőjét sem kérdezték meg ez ügyben, semmilyen értesítést nem kapott, semmilyen döntés nem volt ezzel kapcsolatban. Nahát, de ilyet!
foltanyi máj 16 2011 - 15:57
Nagyon jó lenne – különösen a falu jelenlegi állapota okán – ha a CSKM másik két intézményének vezetői, meg netán a képviselők és az önkormányzat is megszólalna végre, és elmondaná, vajon tudtak-e arról, hogy az igazgató asszony a CSKM nevében adta be a bíróságra a keresetet. Nem hiszem, hogy ezt pusztán egy-két tanár aláírásával jogszerűen tette. Nem hiszem, hogy ne kellett volna erről a két másik intézmény (óvoda, közösségi ház) vezetőivel konzultálnia a beadás előtt. Ha mégis, akkor valami alapvetően rosszul lett kitalálva a CSKM alapító okiratában, működési szabályzatában. Arról nem beszélve, hogy ehhez a jogi procedúra indításról tán az önkormányzatot is értesítenie kellett volna.
Vagyis tisztelettel kérem az ovi és a közház vezetőit, hogy tájékoztassák minderről a közt.
Köszönöm.
Rosti máj 17 2011 - 11:59
Kedves foltanyi!
Jelenlegi tudomásom szerint teljesen suttyomban jelentettek föl. A polgármester és az óvoda vezetője biztosan nem tudott róla. A művházvezért még nem kérdeztem.
Szegénykém… Úgy sajnálom. Tényleg. Meg a többieket is, akiket belerángatott.
A dolog pénzügyi vonzatát majd akkor tárgyaljuk, ha vége a pernek. Majd akkor ráérnek kapkodni…
A szép az benne, hogy már régen feljelentett a tanári kar, amikor ide kezdtek irkálni. Alattomos egy dolog ez, de mit lehessen tenni…
Állítólag jogszerűen megteheti ezt Papp Andrea. Azt pedig, hogy az eddigi vezetőink miért nézték éveken át végig, ahogy egyszemélyi teljhatalomtól függve megy gallyra az oktatás, a közművelődés, őket kellene megkérdezni. Halálos nyugalommal nézték végig az egészet és SEMMIT nem tettek ellene. Azt pedig, hogy egyáltalán megtették, hogy minden felelősséget elhárítva kiadják a kezükből a falu oktatását úgy, hogy gyakorlatilag semmit nem tehetnek, már súlyos etikai kérdés. Évekig nézni pedig világbotrány. Amit lehetett volna, azt sem tették meg. Egyszerűen elsomfordáltak a kérdés mellett.
Ennek ez az eredménye. Papp Andreának azért kell az 1 millió, mert most vesztett egy munkaügyi pert ugyan ilyen összegben és annak kellene előteremtenie a fedezetét. Vagy kigazdálkodja, vagy költségvetési módosítást kér az Önkorm.-tól. Vagy kifizeti zsebből a bukott 1 milliót.
Vagy megpróbálkozik velem…
Az Önkorm. pedig eddig még hallgat. A képviselőket hagyjuk…
Rosti
Rosti máj 6 2011 - 13:54
Kedves foltányi!
Erről a lépésről senki nem tudott, teljesen suttyomban intézték, minden hivatalos közlés nélkül. Papp Andreának a hírek szerint, mint TELJESEN ÖNÁLLÓ intézmény vezetőjének, jogában áll akár közpénzen pereskedni. Hogy kik a tanácsadói, az legyen az ő gondja. A kérdés az, hogy miként juthat egy település abba a helyzetbe, hogy teljesen független, egyszemélyi hatalom alá helyezi a teljes oktatásását és a közművelődést úgy, hogy semmilyen beleszólása, vagy ráhatása nincs az ezekben az intézményekben zajló dolgokra. Köszönet érte mindenkinek, aki anno a szavazatát adta ehhez a lépéshez. Azoknak meg külön puszi, akik a szakértői vélemények ellenére létrehozták az egészet, majd leléptek a képviselői székből. A falu pedig szív, mint a torkos borz. A gyerekek meg menekülnek…
Rostás Tibor
jade máj 7 2011 - 07:00
Kedves Rosti!
Az önálló intézményeknek igen, joga van pereskedni, de egy esetleges pervesztés esetén kötelessége a felmerülő költségeket kigazdálkodni. Ugyanis, ha nincs a jóváhagyott költségvetésében perköltségre meghatározott összeg, akkor vagy saját zsebből fizeti az igazgató asszony, vagy pedig a fenntartóhoz fordul, plusz összeget és költségvetés módositást kér. Nagyon-nagyon meggondolatlan lépés volt ez , ráadásul úgy hallom, hogy már vesztettek egy munkaügyi pert és még ott sem fizettek.. Rengeteg kifizetetlen számláról is rebesgetnek a CSKM környékéről
Rosti máj 7 2011 - 17:44
Kedves jade!
A CsKM költségvetésében nem szerepelnek perköltségek. A munkaügyi pert elvesztette Papp Andrea, egymillió forintot kell kifizetnie, immáron jogerősen. Ez a mostani feljelentés több szempontból is meggondolatlan lépés volt, de a hatalom és az arrogancia sok galibát okozott már. A fenntartó, akármennyire is hárított magáról minden felelősséget évek óta, mára eljutott odáig, hogy lépnie kell iskola ügyben. Ez a per sokat segíthet abban, hogy tanárok, szülők és az önkormányzat összefogva végre rendet tehessen a falu iskolájában. CSAK rajtuk múlik, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel, vagy tovább nyammognak, hárítanak, esetleg lapítanak. Én teszem a dolgomat ez ügyben. A falunak meg iskola kellene…
Rostás Tibor
foltanyi máj 5 2011 - 07:19
Azért arra nagyon kíváncsi lennék, hogy a képviselő testület, az önkormányzat tudott erről a lépésről? Nota bene konzultáltak az ÖK jogi tanácsadóival? És mondjuk azt lehet tudni ki Papp Andrea/CSKM jogi képviselője, segítője? És ha van neki/nekik akkor milyen szerződésük van? Milyen tarifával dolgozik? Nem sorolnám tovább a kérdéseimet.