…Kérem tisztelettel, ma megint beállított hozzám a királyi póóósta, oszt hozott levelet. Erősen rettegtem, mert megint a Bíróságról gyütt az írás. Gondoltam, hátha valamelyik hős kedvet kapott itt a faluból főljelenteni, de nem. Elszomorodtam. A “régi” ügy egyik fejleményéről tájékoztatott a Bíróság, miszerint Papp Andrea és a sértett kommmmmmandó újabb bizonyítékokat tárt a Bíróság elé az én romlottságomat igazolandó!
Nos, ekkor betrotyiztam kicsit, de elolvasva a kereset kiegészítését a vihogás után fantasztikus megállapításra jutottam! Természetesen a szégyenpír tovább duzzadt az arcomon. viszont megtaláltam a méltán világhírű csobánkai PUZZLE két összeillő darabját!
….Sajnos scanner híján most még nem tudom prezentálni a fantasztikus kiegészítést, de hamarosan pótlom. (Időközben megoldódott, íme a kiegészítés!) A lényeg a “kiegészítő beadvány” szerint, hogy az eddig tőlem rettegő szülők és gyermekek hirtelen az én írásaim nyomán már nem rettegnek, hanem egyenesen gúnyolják a tanári kart. Mert a kiegészítés szerint ugye az egész falu, még a kisiskolások is olvassák a blogomat, és ebből merítve bátorságot, már kinevetik nevelőiket, “...mosolyogva, ujjal mutogat a pedagógusokra….” Akik hősiesen küzdenek a fellendülésért, de “...az iskolában érezhetően megromlott a fegyelem…” az írásaim nyomán, így a tanárok még a saját “...családjaik, barátaik, ismerőseik előtt, egész emberi mivoltukban…” is szégyenben maradnak! Rettenetes.
…Két dolog jutott eszembe. Először az, hogy most akkor tőlem retteg mindenki, mint az eredeti keresetben (ahol ez a vezérmotívum), vagy velem “évődik” csodás nevelőikkel? (Mint a kiegészítésben) De a lényegesebb rész az, hogy míg a “teljesen megalapozott” kereset kiegészítés szerint minden csobánkai lakos már általános iskolától koporsóig az én blogom “emlőin” nevelkedik, azt olvassa, figyeli, addig a gumiszoba vezetője szerint max. húszan olvassák a bumm (brekk) a fejbét. Ekkor jött elő a második nemes gondolat, hogy két, ilyen magas kaliberű potentát csatáját érdemes figyelni, hogy akkor most hányan is olvassák a brekk a fejbét? Ez tényleg fontos kérdés.
Két egy szinten mozgó zseniális elme párharca különösen érdekes lehet, hiszen az egyiktől Kommunikációs Stratégiát kaptunk a Török érából, mint szakember, a másikuk pedig sikeresen intézi a helyi közoktatást, mint szakember. Munkájuk jelentősége közismert. Két ilyen szintű géniusz vitája a Bumm a Fejbe oldalról csak tanulságos lehet! A többi nem tanulságos. Hiába, az egy szinten lévő helyi elmeduzzanatok csatája minden esetben gyarapodást és tapasztalást hoz a közösség számára, mely fejlődési táptalajként minden egyes helyi polgár részére iránymutatás lehet. Különösen, hogy mindkét párbajhős jelezte már a településnek, hogy az általuk hintett mennyei manna nélkül nyálunkban fetrengő idióták lennénk. Csobánka “igazsága” védelem nélkül maradna, a gyerekek meg magas szintű oktatás nélkül. Na. értik kelmetek? Végre van közös nevező a falu két megmentője között, aminek bizton csak ihat.. élvezhetjük a gyümölcsét. Várom már végre, hogy akkor most hányan is olvassák a Bumm a fejbét ?????? A Bíróság is kíváncsi erre ám, nem csak a falu!

…Mindig szerettem a számomra is tiszteletet parancsoló szellemi teljesítmények harcát. És íme, megadatott. maguk kinek drukkolnak??
)
…Ahogy tudom, beszkennelem a kiegészítést. (Időközben megoldódott, íme a kiegészítés!) Higgyék el, olyat tudnak meg a faluról és romlott jómagamról, hogy eláll a lélegzetük. És ilyen szakaszos módon tör elő a légzés iránti vágy magukból, valamint kicsit el is torzul az arcuk. Felhúzódik a szájuk. Szóval csak óvatosan ám!!!!
Rostás Tibor, a “bűntettes” és falurossza egyedül, kit minden kutya megugat, de TERMÉSZETESEN csak messzirül!
Rosti jún 26 2011 - 00:32
Már bocsánatot esdeklek, de így, utólag még egy megrendítő momentumot találtam a “kiegészítésben”. Papp Andrea drámai hangú, könnyfakasztó és mélyen arcpirító esszéjében leírja, hogy Csobánka pedagógusai “felnőtt” emberek. Ki gondolta volna? Merthát a gyemekmunka tiltott dolog, még itt, Csobánkán, tanárként is. Milyen vicces lenne, ha mondjuk a tízéves Gézuka “tanárként” ordítozna a hétéves Jenőkével! Felnőttként mégiscsak más! Nemdebár?
De az is lehet, hogy jobban járnának a gyerekek egymással? Ki tudhassa asztatat kérem, ebben a mai zűrzavaros feljelentősdiben!
Mohácsi Nóra jún 25 2011 - 09:00
jéééééééééééézusom, jééééééézusom, jéééééézusom.
ilyen nincs.