Július 29.-e, péntek reggel. Testületi ülés a Hivatalban, téma az iskola átszervezésének lehetőségei. Jelen van minden érintett : iskola, óvoda, szülők, tanárok, Művház, CsKM, szakértők, jogászok. Ja, meg a Testület is ott volt.
A napirend előtti felszólalások után jött a napirend szerinti iskola téma. Főleg a javaslatokat támogató felszólalások voltak, de akadt az összevonást nem támogató vélemény is.
A lényeg, hogy két osztályonként összevonás lesz (1-2, 3-4, 5-6, 7-8), így 4 osztály indul szeptemberben. Papp Andreát felmentették a CsKM vezetői tisztéből, Sarlós Éva igazgató helyettest azonnali hatállyal felmentették, a tanári státuszokat pedig 9 főben maximálták. Igazán nem az ott zajlott dolgokról írnék, egyrészt mert a hangfelvétel meghallgatható lesz, másrészt mert a napirendi pontokat aztán elfogadták. Sokkal fontosabbról ejtenék néhány kilométernyi betűhalmazt. A döntés súlyáról, lényegéről, következményeiről. Érezhetően kevesen gondolnak bele abba, hogy PONTOSAN mi is történt akkor ott, péntek délelőtt. Felszínes hülyeségeket már lehet hallani róla, poénkodás már van, azoktól is, akik részben felelősek ezért a kialakult helyzetért. Mert kérem, itt hosszú-hosszú évek határozatlansága, hibás döntések sorozata és a témát kerülő, felelősséget vállalni nem akaró viselkedése az, ami idáig juttatta a csobánkai kötelező oktatást. Meddig is? A legaljára.
A javaslatokat hónapokkal korábban kezdődött és azóta is érkező szakértői jelentések támasztották alá, melyek mind gazdasági, mind oktatási szempontból a maguk kötelezően finom módján ráhúzzák a vizes lepedőt az iskolára. Azt alapból érdemes tudni, hogy évek óta alig iratkozik be ide gyerek, idén ÖSSZESEN 3 kölökmaci iratkozott be, egyiket sem tartják iskolaérettnek a szakemberek! De ez nem számított a sulinak. Csak a normatíva, a fennmaradás. Hogy mi lesz a gyerekekkel? Kit érdekel! Azt is tudni kell, hogy évek óta hitelből tartja fent Csobánka azt az iskolát, ahol az alaptantárgyi átlag felső tagozatban 1,8-1,9!!!!! A továbbtanulási esély pedig egy kompetencia felmérés szerint 0! Értik? 100% a lemaradás, a nem megfelelés aránya 7-8. osztályban az országos szinthez képest !!! Mindezt évente több tízmilliós hitelből, 7 fős osztálylétszámok mellett. Ezek nem mai keletű problémák. Csak mindenki kerülte az ügyet. Persze senki nem vállalja fel, hogy hibázott, sokan mutogatnak. Vagy poénkodnak. A gyerekek meg…
Nagyon szívesen csináltak belőle viszont szegregációs problémát, vagy kenték etnikai alapokra a helyzetet, mert akkor sajnálkozva lehetett karokat tárogatni (pingvinezni) és nem kellett továbbra sem csinálni semmit! Az előző vezetés pedig KIVÁLÓ minősítést is adott a most menesztett CsKM vezérnek. Mi volt kiváló? A gyerekekkel való ordítozás hangereje? Az egységnyi idő alatt szétvert oktatás világcsúcsa? A hivatalosan is 100%-os lemaradása a gyerekeknek? Vagy a közösségrombolás, gyerekek szétválasztása, más iskolába kényszerítésének tervszerűsége? Esetleg a kimagasló pedagógiai eredmények? Ezt azok tudnák megmondani, akik most csendben vannak. Ez az iskola, ahogy „Józsi Atya” mondta, már évek óta nem létezik, így most nem egy működő intézményt szerveznek át, hanem a semmiből kell elkezdeni csinálni valamit. Tabula rasa. Mert már nem lehet máshogy.
A CsKM vezetője olyan tervet adott le a Minisztériumba, ami vérlázító! Olyan szellemiséget sugall, aminek olvastán egy szülő úgy fogalmazott, hogy ez az, amitől mindenképp meg akarja óvni a gyerekét. A rasszista, kirekesztő és szeparáló elkülönítés, az osztályokba sorolt nemzetiségek, etnikumok rémképei már egyszer leíródtak egy bajszos bácsi könyvében. Azt hiszem, ez volt az utolsó csepp abban a pohárban, amibe már semmi más nem férne bele, ha csak ez lenne benne, akkor sem ! Elképesztő, éveken át tartó gyáva felelőtlenség, ami ide juttatta a sulit. Ha egyszerűen akarok fogalmazni. Most lehet elkezdeni valami újat csinálni. Mert mást nem lehet. De talán jobb is így, mint foltozni a szétszabdalt lufit. Esélytelen. Én már unom a hátsó sunyulást, hülye tervszövögetést, alapítványozást, kiválósítást, rasszizmust, a gyerekek leépítését, szétkergetését, a pénzért rajtuk való kísérletezést, alattomos, hátsó szándékú sorvasztási kísérleteket, a szülők semmibe vevését, de legfőképp az egetverő butaságot!
Az érintetteknek (szülők, tanárok, ovi, hivatal) október közepéig kell leülniük egymással, és kialakítaniuk egy közös állásfoglalást arról, hogy mit, miért, hogyan, milyen feltételekkel szeretnének. Ezen nagyon sok fog múlni. És remélem, hogy az ostoba poénokon túl lesznek olyanok, akik valóban felmérik ennek a súlyát és a lehetőségeket. Az pedig senkit ne zavarjon, hogy összevont osztályok vannak, hiszen ha jövőre lesz elég elsős gyerek, akkor egyetlen testületi határozat kérdése, és szétválaszthatóak az osztályok !!! A testület, úgy tűnik, tisztában van ezzel. Tehát aki csak károgni akar, nézzen körül, talál hozzá forrást, aki sulit szeretne, az szülőként, vagy pedagógusként, vagy ahogy tudja, mint Józsi Atya is, kérem segítse azt a kezdeményezést, amely egy tízéves zuhanórepülés után talán újra képes lesz egy fenntartható és jó sulit csinálni ebben a csoda kis faluban, mindenféle sumák humbug nélkül, saját magáért, a kölkökért.
Rostás Tibor.
Legújabb hozzászólások
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)