Biztos hallottak a december 30.-án történt kályharobbanásról. Nos, egészen elképesztő összefogást lehetett megtapasztalni. Mondhatnánk így is. Vagy amikor én voltam olyan marha és egy csomó pénzt kirántottam a zsebemből, amiből a számláinkat fizettem volna. Pillanatok alatt összelapátolták annak a közösségnek a tagjai, akiket csobánkaiaknak hívunk. Csendben, szó nélkül, aranyosan, hatékonyan.
A kályharobbanás mondatnál írtam, hogy „Mondhatnánk így is.” Mármint az elképesztő összefogást. Pedig ez egy egészséges, egymásra figyelő és egymást tisztelő közösségben teljesen természetes dolog. Felemelő tudni és érezni is azt, hogy ha bajba kerül az ember, BIZTON számíthat a közösségre. Csobánkán még megvan ez az egészséges reakció a lakók többsége részéről. Ilyesmiért érdemes és kell közösségben létezni.
Sokszor, sok szó esett az elmúlt időkben a közösség széteséséről, érdektelenségéről. De ha valóban baj van, mégis működik az összetartás. Csak valahogy az utóbbi időkben túl sokszor verték át, csapták be, gázolták le és nézték teljesen hülyének az embereket, ezért a NAGY, faluközösségi élet agonizál. A magánrendszerek működnek.
Egy kezemmel meg tudom mutatni azoknak az embereknek a számát, akik ide juttatták a falu települési közösségét. Ezek az erők a pénzügyi kóklerkedésen, döbbenetes dilettantizmuson, vagy „csak” sima elmeháborodott agresszivitáson túl a legnagyobb kárt a közösség rombolásával okozzák, nap, mint nap. Gusztustalan, sunyi és alattomos háttérkonspirációk, mocskos pénzérdekből való falurombolás és hazudozás hazudozás hátán. Mindehhez mindig megtalálják azokat az ostoba „eszközöket”, a naiv? embereket, akiket maguk előtt tolva lapítanak hátul.
Mostanában sokat beszélgetek a Sanyi nénivel. Csodálatos dolgokról hallok, kifordul az ember bele időnként magától a tényektől, nem a közlő személy előadásától, esetleges színezéstől, félreértés ne essék. Maga a közölt tény, csomagolás nélkül elképesztő. Sunyító, szabotáló alkalmazottak, háttérből manipuláló, a vereségébe belenyugodni képtelen kókler, alattomban konspiráló óvodás szülők, életveszélyes helyzetben lévő, elcseszett hanflandi útprojekt finanszírozás, a vesztes részéről finoman „megfenyegetett” óvodai projektmenedzser cég, alattomos tervek miatt hülyének nézett képviselők. Széthúzás, bosszú, szabotálás, mutyi, sunyítás. Elképesztőek maguk a tények! Otromba, mocskos disznók dagonyáznak a falu maradék értékei, lehetőségei pocsolyájában. Mindehhez jönnek a tetteiket felfogni képtelen, ostoba csatlósok, akik visítva rohannak a Hivatalba, vagy mutogatnak mindenkire, aki nem „segít” nekik, ha bajba kerülnek a favorizált kóklereik miatt.
Igazán a hanflandiakat kell először felébreszteni, hiszen ők azok, akik eddig nem hitték el, hogy mennyire átverték őket. Még nem látják, hogy milyen mocsokba rángatták őket, milyen sok pénzükbe fog kerülni ennek a néhány embernek a teljes dilettantizmusa. Azon kívül, hogy hazudtak nekik, félrevezették őket, azon kívül meg is károsították a családokat. Nem kicsit. Mindezek után a falut is tele akarják fröcsögni a hanflandi mocsokkal. Ostobán, sunyin és természetesen felelőtlenül. Én alapvetően le is szarhatnám az egészet, mindenki (160 család) majd tanul a saját kárán. Majd marják egymást, ha kiderül a mocsok. Vagy a sarkukra állnak… Csak rossz nézni, ahogy szívatják őket. Engem az a része érdekel mostanra már, amivel az egész falut akarják megkárosítani. Azt nem!
Na, ezek után olvassák el újra az írás elejét. Ott a kontraszt.
Folyt. köv.
Rostás Tibor
B.Kati jan 9 2011 - 02:37
Szia Tibor! BUÉK!
Olvasom, hogy beszélgetsz a polgármesterrel és milyen mocsok dolgokat tudsz meg. Ha ezeket látja, akkor miért nem keresi meg azokat akik segíthetnek, miért
fordul elő az, hogy egy megbeszélés után az ellenkezője történik mind annak ami igéretként elhangzik.( No persze tudom, mert azt! mondják Neki)
Már említettem egy pár alkalommal, hogy a szándékosan rossz iránymutatás azért van, mert így lehet mihamarabb olyan helyzetbe hozni, hogy vagy megbuktatják, vagy annyi " pokrócot " kap, hogy inkább lemond. A cél: az egyesek által hőn vágyott új polgármester színrelépése
Rosti jan 9 2011 - 23:46
Szia Kati!
Valóban érdekes dolgokról lehet hallani. Azt sajnos nem tudom, hogymilyen ígéretek ellenkezője történik. Ezen lehetne segíteni a nyilvánossággal. Páran már elkezdtünk egy párbeszédet a Hivatallal, remélem, lesz folytatása. Én csak azt látom, hogy páran mindent megtesznek azért, hogy aknázzanak a Hivatalban. A segítség kérése, illetve elfogadása nehéz kérdés. Sok olyan dolog lehet, ami miatt nem jön létre. Ez a vezetés szerintem segítségre szorul. Viszont az is igaz, hogy ők vannak hatalmon, így nehéz elfogadni a segítséget. Bizalomhiány és büszkeség. A hatalomrakerülés módja rossz indítás volt. Viszont nem akarok új választásokat, nem akarom, hogy szétlopják a falu maradékát azok, akik mindent megtennének, hogy bebuktassák a mostani vezetést.
Gondok vannak a hanflandi finanszírozással, sumákolnak a sittel, amiről 7 hónapja tudnak. Akadályozzák az oviprojektet. Én úgy vélem, hogy ezerszer inkább segítség a mostaniaknak, mint esetleg egy dögvész-szerű Szarvady uralom. Beszélni kellene a hanflandiakkal, hogy kapják össze magukat és takarítsák ki a projektjüket a mocsok kóklerségtől. A Hivatalból, ha távozik a jegyző, akkor alapjaiból kell újra működő intézményt csinálni. Most mit lehet? Kirúgni, aki kárt okoz az ovisoknak? Ki lesz helyette? Ebbe a mocsokba, így, most senki nem jön ide dolgozni. Totális takarítás és fertőtlenítés kell a Török-Finta-Szarvady korszak után. Akkor van esély normális Hivatalt csinálni. Például ebben lehetne segíteni. De a legfontosabb : A NYÍLVÁNOSSÁG! Ha te is tudsz valamiről, jelenjen meg, beszéljük meg! Én továbbra is beszélek a polgármesterrel, az alpolgármesterrel és betartom, amit ígértem, működtetem a Hvatali Hírek honlapot.
Rosti