Life of CSOBÁNKA

Life of CSOBÁNKA

   Ezt az egészet kb. egy hónapja írtam. Kérem úgy olvassák, mert azóta változtak dolgok. Gondolkodtam akkor, hogy felrakjam-e, de nem sok értelmét láttam. Mára viszont kiderült, mint rendesen, igazam lett az itt leírtakról és történtek olyan új disznóságok, amiket nem szabad szó nélkül hagyni, hiszen már gyerekekkel szórakozik egy-két ember. Ez az írás a bevezetője az ez után megjelenő Csobánkai aknamező címűnek.

  Ahol fontosnak tartottam, ott pirossal tettem megjegyzést ebbe az írásba, vagy utalást a mai helyzethez igazítva a korábbi megállapításokat. Esetleg hozzátéve új részeket. Az eredeti szöveg fekete-kék. Tehát jó és valóban kissé hosszadalmas szórakozást. :o )

  Már megint…. megnéztem a Brian élete, azaz a Life of Brian c. filmet. Még mindig fantasztikus élmény, még most is találtunk benne olyan új mondatot, amiért érdemes volt… a klasszikus poénokon túl, húsz év után is. A film igazán a hülyeség tökéletes paródiája, a depresszív-destruktív magatartás turbó fricskája.

Zseniális. Azt ennyi idő után bátran ki lehet jelenteni, hogy aki ezt nem tudja értelmezni, azzal TÉNYLEG baj van, komoly baj. Hiszen akkor ő maga a gúny alanya. Igaz, szerintük meg mi vagyunk a marhák… :o

  A lényeg, hogy Csobánkát juttatta eszembe… Persze mindenki úgy éli az életét, ahogy tudja, ez rendben van. De ha a privát hülyeség közösségi mozgatórugóvá válik, már gáz van. A helyi internetes „kultúra” is végigjárja a maga útját. Eltérő módon, eltérő stílusban kommunikálunk, vagy próbálunk kommunikálni. Teljesen rendben is van, legyen is így. Azonban van olyan helyzet és van olyan igény, amikor az addigi megszokott nyomvonalon kell és érdemes változtatni. Ilyenkor mérettetik meg az egyén, a kommunikációban résztvevő sokadalom.

  Gyakori indok a nicknév használatához a „félek, mert bajom lehet abból, ha véleményt mondok a saját nevemen”. Ez az életérzés még csak-csak. Bár ez inkább védekezés ahhoz, hogy beszólni igen, de csinálni semmit se kelljen. Háborogni bármiért, felelősség nélkül. Az is igaz, hogy némelyeknél tudni, hogy megégették már magukat a hatalom nevű szörnyeteggel való csatározásban. Nekik elnézhető. Hiszen aki egyszer forró tejjel megégette a száját, az legközelebb már a tehenet is megfújja! De sajnos a névtelen „hősök” többsége inkább csak „fél” a retorzióktól. Vagy mástól? Mert mivel járna a név vállalása? Azzal például, hogy adott esetben számon kérhető lenne a megfogalmazott kifogás és főleg az ellene való CSELEKVÉS. Hiszen pont azokat kellene egy egységes fellépéssel meghátrálásra késztetni, akiktől „rettegnek”. Hiszen pont egy összefonódó erő állná útját a további problémáknak. Így arctalanul, vagy névvel ugyan, de destruktívan meg nem nagyon megy ez. Akkor marad minden a régiben. Pláne, ha ki is jelentjük, hogy csak bírálni vagyunk hajlandóak? (lásd később) Vagy nincs is akkora baj, csak jólesik a morgás? Akkor meg mit is csinálunk a neten? Ebben az esetben egyébként tök mindegy, hogy névvel, vagy név nélkül. A nicknéven írók között is akadt szép számmal normális hozzászóló. Ők valahogy nem hörögnek… ez így rendben is van. Viszont nicknévvel nem lehet se jogokat, se adatokat, se tényeket követelni. Csak véleményt mondani.

  A hörgők többségükben igazán semmit nem óhajtanak csinálni, csak a jogaikat követelni. Igazuk van. Sok joguk van, sok mindenhez. (Persze kényes témákban nem véleményezünk, mert az kellemetlen, tehát a valódi, évek óta harácsolókat kerüljük, mert ki tudja, mire képesek ellenünk. Vissza a kerítés mögé, de bátran ám!)

  Konrad Lorenz, világhírű etológus egyik írása taglalja ezt tökéletesen. A sztori egyszerű, a szerző állandóan egy adott útvonalon sétáltatta a kutyáját, aki az egyik hosszú kerítésnél minden esetben fel-alá rohangálós acsarkodásban tört ki a kerítés mögötti másik kutyával. Így ment ez évekig, rutinszerűen. Történt egyszer, hogy a szokásos séta alkalmával természetesen ismét egymásnak esett a két kutya, de…. a kerítés végét lebontották, javították Ott állt egymással szemben a két kutya, akik eddig évek óta hörögve akarták széttépni egymást. Most itt volt az alkalom. De rövid szemezés, habozás után mindketten visszatértek az ép kerítésrészhez…. És minden folyt tovább, ismét „biztonságban”!

  A vicc is arról szól, hogy a nyuszika elindul kölcsönkérni a róka fűnyíróját. Aztán mire odaér, már eldöntötte magában, hogy a róka egy mocsok és úgysem adja oda. Aztán amikor párbeszédre kerül a sor, már azzal nyit, hogy „Tudod róka koma, ba… meg a fűnyíródat!” Előre kitalálom, hogy mi és miért NEM MŰKÖDHET. De tenni ellene…. SEMMIT,

  Jómagam ezt elégeltem meg. Mert itt gyerekek, felnőttek életének alakulása a tét, ráadásul ezres méretben. Ilyen helyzetben még egy éticsiga is képes az önfenntartó ösztöneit mozgatni és tenni valamit. Mi meg nem. Csak és kizárólag sablonok mentén tartjuk fent a bírálataink lehetőségét, figyelmen kívül hagyva a közben adódó lehetőségek, történések kombinációját és értelmét.

  Az én „stílusom” többször képezte vita tárgyát. Vállalom. Azt is, hogy nekiugrottam a mostani vezetésnek nyitásból. Nem szeretem, ha valótlan alaphelyzetből indít valaki. (párt)  Egy idő után viszont rá kellett jönni, hogy sokkal több napi dolog, eddig elhanyagolt ügy van, amiért –ha lehet-, akkor beszéljünk. Ezen se 100 nap, se azonnaliság nem változtat. Én, és szerencsére egyre többen megpróbálunk tenni a magunk módján a faluért olyat, ami túlmutat azon, hogy vajon be tudok-e szólni a neten a “gaz” vezetésnek? Amihez értek, vagy meg tudom csinálni, azzal próbálok segíteni a kezdeti ellenérzéseim után is, ahogy már mások is teszik. Addig, amíg lehet a párbeszéd és nem élnek vissza a segítő szándékkal. Hiszen a kifogásolt hatalomra jutástól és kezdeti-meglévő akadozástól függetlenül van még néhány teendő. Egyszerű : fel lehet fogni, hogy pár hivatalnok, egy romokban heverő Hivatal és távozó vezetője, egy hátsó játékokkal tarkított struktúra pontosan semmit nem tud egyedül megoldani.  Nem nem akar, nem tud! Van, aki még alájuk is pakol, rendesen. Hogy miért? Na ezzel érdemes foglalkozni és megoldást keresni. A falu meg fontosabb, mint azon hörögni, hogy semmi nem jó, semmi módon. A falut segítem, a hülyék pedig továbbra is kapják a magukét. Ezt pedig nem fogom személyes szimpátia, vagy antipátia mögé bújva elodázni. Persze kényelmesebb lenne nekem is tovább brekegnem, hogy ki mennyire tehetségtelen.

  A másik vonulat nem óhajt kommunikálni. Tenni sem. Innentől válik szomorúvá a történet, mert annyi sem jut el ehhez a réteghez, hogy a MINDENKORI HATALOM, ha személycseréken megy keresztül, akkor MINDEN ESETBEN ÚJ LEHETŐSÉGEKET REJT. (Nekem is később esett le.) Már ha persze egy milligrammnyit is érdekelné ezeket az embereket a lakókörnyezetük  VALÓDI sorsa. A hőzöngőenergia alapján igen. A (sehol nem mérhető) cselekedeteik alapján pedig tesznek az egészre. Na, ez a gáz. Persze van aki megpróbált már segíteni az új vezetésnek és nem sikerült. Én addig próbálkozom, amíg lehet.

  A felelősség és tenni akarás teljes hiányát tükröző mentalitás csak felesleges krákogás. Fogy az energia, fogy az idő, közben pedig semmi nem halad sehová. Sőt előbb-utóbb elérhető, hogy az új hatalom is elsöpörje a netes véleményeket, ahogy évek óta tették. Lehet, hogy ez a cél? Így maradhat az immáron „jogos” háborgás és semmit nem kell csinálni. Vagy jöjjön egy másik vezér? Oszt ki?

  A jog és a törvény erre lehetőséget biztosít. Rendben is van. Mert hát lássuk be, az adott és „irgalmatlanul” bírált működési területek számtalan  „szakértője” fejti ki tudományos, törvényi és etikai nézeteit anélkül, hogy bárki látta volna őket valamit is csinálni a közösségért a saját szakterületükön. Ezt már sokuk nem vállalja be. Csak azt nem tudom, hogy akkor mi a különbség köztük és a bíráltjaik között? Semmi. Szerintük „ezek” sem csinálnak semmit, de a bírálók sem. Ha meg „ezek” csinálnak valamit, mindegy, essünk nekik. Segíteni nem. Nem tűnik fel, hogy minden esetben UTÓLAG megy az okoskodás? Az a baj, hogy amiről megy a diskurzus, többnyire PONTOSAN az igényelne egy erős és működő közösséget, nem névtelen, és/vagy destruktív, depressziós, széthúzó emberek pufogását. Ez nem megy, mert akkor esetleg valamit áldozni kellene. Egyszerűbb akár a vietnami háborút is a mindenkori hatalom nyakába varrni. Arról pedig szemérmesen hallgassunk, hogy kik miatt áll így a falu. Az már veszélyes, nem fér bele a légüres kőkeménykedésbe.

  Az írás elején idézett film szerint a Judea Népe Front kettő napot adott Poncius Pilátusnak a római államapparátus teljes lerombolására. Különben elrabolják a feleségét! Mellesleg a Mozgalom vezetője SOHA NEM VESZ RÉSZT AZ AKCIÓKBAN, mert fáj a háta… :o A Helyi „közélet” 100 napot adott a helyi új vezetésnek. Év végén. Minden Önkormányzatok financiális botrányidőszakában, 12 év örökölt, rothadó mocskával… Jók vagyunk, mi? Aztán majd lesz nemulass ám! A falu nem érdekel, de az elvek, elvtársak, azok mégiscsak, nem? Hemingway hősei is Coca-Cola mámorban fetrengtek, ugye barátaim? A józanság és a tények, amik megrontják a mi világunkat, a lehetőségeit felmérni képtelen, de morogni tudó felsőbbrendű „elitnek”! Igaz, közben az orrunk elől lopja szét a falut pár ember, szarba víve és hagyva gyerekek, családok százait. és pont neki toljuk a szekerét, de kit érdekel ez? Derülnek ki nap, mint nap ennyi, meg ennyi millió “pályázati tévedések”. De ezt neeeeem piszkáljuk. Mert ki tudja, legközelebb ezek nyernek, jól jön egy kis „Én má’ akkor is veled vótam” érzés.

   (Most akkor mi a hőzöngés tárgya? Buktassuk meg a “mostaniakat”, vagy mi a szent szar? És utána?)   Egyébként elárulja nekem valaki, hogy mi lesz a száz nap elteltével? Határozatban elítéljük a hatalmat, vagy felírjuk a Hivatal falára százszor, hogy polgármester haza! és ezzel rájuk mérjük az első csapást, mint a fent említett filmben? Tessenek mondani, ha eddig sem akaródzott tenni, akkor 100 nap után mit tesznek?

   Ez így van Csobánkán. Sokakkal, mert hát a má’ mégis méris? Fizetek adóforintot, tehát nekem minden jár. Azonnal legyen ez, meg az, azonnali azonnalt, de azonnal! Ha meg valami történik, akkor az úgyse jó, ezért azonnali azonnalt. Ja és pfujj! Ez a szó legrosszabb értelmében vett prolimentalitás, amikor 50 éven át elhitették velünk, hogy teljesítménytől függetlenül mindenkinek járnak dolgok és mindenkinek „joga van”. Igazuk van, adott közösségi igények és helyzetek jól felfogott elkerülésével. Csak a falunak is vannak jogai, járna hörgés helyett segítség, ráadásul SAJÁT MAGUNKNAK, amit nem kéne hülye ideológiák mögé bújtatva elsumákolni.

   Helyette viszont nemrég megfogalmazódott a HHK is, amolyan hitvallás szinten. Egy olyan  eszem ágában sincs semmit csinálni, én csak kritizálni akarok, mert jogom van hozzá! Lássuk a dogmát :

…Senkivel sem akarok együttműködni. Szerkesztem a blogot, ahogy jónak látom. Egy biztos, lakáj nem leszek. A blogomat a hatalom folyamatos kritizálására tartom fenn, vannak mások, akik megéneklik dicsőségüket. Az meg legyen az ő dolguk. Én így érzem magamat jól a bőrömben, ők meg amúgy. Így kerek a világ.

????? Jog, az van hozzá.

  Így nem kell semmit csinálni, mindenki jól jár, én nem terhelem magam és ha ügyes vagyok, hamar elérem azt, hogy tényleg szarjanak a fejemre. Akkor meg már jogos a morgás, nem? Igaz ez legalább valódi cél, a településért pedig dolgozzanak a hülyék és csicskák, akik „behódolnak”. Értelmezési zavar és lustaság. Bár ez ennél több, felelőtlen hanyagság. Persze ezek az emberek is a jogaik mögé bújva „véleményeznek” és fujjolnak bármit, megtehetik, tehát rendben vannak.

  Pfujj józan ész, pfujj falu, pfujj gyerekek, pfujj köztájékoztatás, (erről kuss, mert még csinálni kéne valamit), pfujj kultúra és pfujjj a pfujjj is! A lényeg, hogy valami történjen és majd MI megmondjuk, hogy PFUJJJ ! Hiszen annyit tettünk már ellene, hogy ne tovább! Például olyan vastagon tettünk a falura, hogy aranyerünk lett! De ezt az aranyat nem veszi el a faluvezetés! Ez a mienk! Ezt megtartjuk! Ez a munkánk gyümölcse, a mi aranyunk! Minket nem lehet kifosztani! (Jó, mondjuk néhányukat agyilag tényleg képtelenség.)

Egy ideillő idézet a filmből :

  • Reg: Elvették mindenünket a nyomorultak, kiszipolyoztak minket. És nem csak minket, apáinkat is. És apáink apáit is.
  • Loretta: És apáink apáinak apáit is.
  • Reg: Igen.
  • Loretta: És apáink apáinak apáinak az apáit is. És…
  • Reg: Jól van, Stan, ne lovald bele magad. És mit adtak nekünk mindezért cserébe?
  • Xerxes: Vízvezetéket.
  • Reg: Mit?
  • Xerxes: Vízvezetéket.
  • Reg: Ó, igen, igen. Azt ők adták, igen. Ez igaz.
  • 3. katona: És a csatornázást.
  • Loretta: Ó, igen, a csatornázást. Ne feledd, hogy milyen volt a város előtte!
  • Reg: Jól van, elfogadom a vízvezetéket meg a csatornát. Ezt a két dolgot ők csinálták.
  • Matthias: És az utakat.
  • Reg: Persze, nyilvánvalóan az utakat. Ez nem is vita tárgya, ugyebár. De eltekintve az utaktól, a vízvezetéktől, a csatornáktól…
  • Katona: Öntözés.
  • Xerxes: Gyógyászat.
  • 2. katona: Oktatás.
  • Reg: Jó, jó, elég volt. Elég.
  • 1. katona: És a bor.
  • Francis: Igen, igen, az tényleg nagyon hiányozna, Reg, ha a rómaiak elmennének. A bor.
  • Katona: Népfürdők.
  • Loretta: És, hogy jó a közbiztonság az utcákon este is, Reg.
  • Francis: Nagyon jól tudják, hogy kell rendet tartani. Lássuk be, csak ők képesek rá egy ilyen helyen, mint ez.
  • Reg: Jól van, de eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól , vízvezetékhálózattól… mit tettek a rómaiak értünk?
  • Xerxes: Békét hoztak…
  • Reg: Ó, békét… Demagóg!

  Úgy gondolom, hogy nem a zsigeri ellenállás az, ami majd bármit is okoz a faluban. Balhén kívül. (Ha pedig úgy vesszük, ez alapján inkább leszek lakáj a falu szolgálatában, mint más, ly végű jelenség a falu testén. Mellesleg a “kulturált” morgók nagy része még megteríteni sem tudna profin. :o )

Válaszom egy hozzászóló levelére.

Kedves Hozzászóló!

Ez volt az általános válasz, most jöjjenek a Te felvetéseid.

  Kezded a stílusommal. Rendben van, de ezt mindig vállaltam. A “kulturált” stílusról a hozzászólásban írtam. Egyébiránt mások megértették, hogy bizonyos rétegről írtam, nem minden neten kommunikálóról.

  Én az elejétől estem neki az új vezetésnek, mert maga a nyitás nem tetszett és látni lehetett, hogy nem gyakorlott pilóták ülnek a fedélzeten. A 100 nap, most is állítom, felesleges önámítás. Ha elolvastad az írást, láthatod, hogy ebben a helyzetben esélye sincs senkinek 100 nap alatt olyasmit csinálni, ami megfelelne a helyi közélet felkent papjainak. (Egyébként újra kérdem : mi lesz, most, hogy letelt a 100 nap???????) Én kitomboltam magam az elején és elgondolkodtam. Én nem lezuhanni szeretnék egy ostoba vigyorral a fejemen, karba tett kézzel pöffeszkedve, hogy hülye pilóták bibibí, megmondtam! Fent leírtam, miért. Megpróbáltam velük is ugyanazt, amit eddig az ÖSSZES bíráltammal : felajánlani a segítségemet, segítségünket a láthatóan problémás területeken!  De a korábbi vezetés jól felfogott  érdeke az volt, hogy ne nagyon láthassunk bele a kártyáikba. A mostani vezetés volt az első, aki elfogadta a segítséget és élt vele. És él a mai napig. És egyre többen jönnek és tesznek valamit. Szülők, szakemberek, pedagógusok. Így is sok hiba van még, sok baki, a rutintalanság, néha ennél több is,  de hosszú idő óta először lehet összerántani valamit, amitől egy település működik, nem pedig …. Eddig a környékére nem engedték a csobánkaiakat a dolgaikhoz. Persze érdekelhetne ezek mellett az is, hogy szakszerű-e az ülésvezetés. Nem érdekel, jelenleg. Az inkább, hogy ez alatt az idő alatt több minden történt, mint az elmúlt 4 évben összesen. Sok dologra fény derült, komolyan elindult az iskolaügy, gatyába rázódott a teljesen dilettáns hanflandi útépítés finanszírozása, esnek ki az előző éra csontvázai mindenhonnan és naponta. Most például kiderült, hogy az oviprojekből „felejtettek” ki egy kb. ötmilliós tételt, ami nélkül nem engedélyeznék.  Meg a hanflandi útból is “elfelejtődött újabb, olyan laza 7 millió”. Tudott róla pár ember, csak „elfelejtettek” szólni. Is. Igaz, mondták, hogy bedöntik pl. az oviprojektet… Az engedély nélküli nagy építkezéses ügy is elindult, a jegyző is távozik…

  A Hivatali hírek oldalról : értem én, hogy nem jó az egész. Ezt már mások is megmondták. A Hírlevél is egy rakás szar. Értem én a helyi újságíró elit igényét a csobánkai BBC szintű híradóra, hiszen sokat tettek érte eddig is. Tudom. Igaz, eddig semmi nem volt, de ide nekik az oroszlántot is. A köztájékoztatást pedig még az előző éra verte rommá, ha emlékszel.  Újság már a választások előtt megszűnt. Csak úgy megjegyzem. A pályázatok kint vannak, honlap lesz, bár előre megmondhatom, hogy szar lesz, ugye jól mondom? (Ezt egy hónapja írtam és megint igazam lett. Zsigerből megy a fika.) Többek közt a Civil Csobánka oldal most épp felbuzdult tulajdonosától, aki nem csinált semmit bizottsági tagként éveken át a honlap beindításáért. Most pedig ócsárolja azt, amit más megcsinált helyette.  Lesz megint hírlevél, persze a hagyományos szar, tudod, amiről “tudósok” mondták meg a frankót. De azért elolvasni is érdemes. Tehát : a hivatalos csobánkai honlapnak még nem kell üzemelnie, ahogy írod, mert FEBRUÁR VÉGE a dátum. (forrás : hivatali hírek (http://hivatal.csobanka.net/) az az információ nélküli trutyi, tudod, amit máshol is olvashatsz.) Február végétől jogos a kritika. (Azóta csúszással, de elindult.)

  Azon kívül a Hivatali Hírek oldal nem a hivatalos oldal pótlására van, hanem tájékoztatásra. Olyan hivatali híreket ad közre, melyeket még nem lehet írásban látni, hiszen tájékoztató jellegűek. Nem is volt cél a hivatalos oldal helyettesítése. Azt az infót az anyagokról, ahogy mondod, két másik blogon is megtalálod. Bár tudom, hogy nem jó az egész oldal (pontosabban szar az egész, ne kerteljünk), mert máshol olvashattál már biztos a hulladékkezelési tervekről, az oviprojekt állásáról, vagy közmunkások hivatalos helyzetéről, a hivatalos vis maior alapbeli kudarcról, a főtéri ELMÜ dologról, a Mária utcai vízfolyásról, az átereszek tervezett rendberakásáról, stb. Eleddig pedig bővivel volt a falu információval, UGYE? Amíg „ezek az újak” szét nem verték. Jól mondom? (Nem szeretnék áruló lakáj lenni!) Adjunk nekik! Az előző vezetést meg a “kulturált” viselkedés útmutatásai alapján nem bántjuk (mily nemes lélek, pacsit neki), hisz nem tehetnek semmiről. Jól tudom?

  És néhány fontos dolog, mielőtt az idevágó filmidézetet megosztanám Veled és másokkal : kérded, hogy mit ér az én segítségem, vagy hol tartanának nélküle? Különösebben nem érdekel. Ez nem matek. (Bár van, aki már forintosította a közösségi teljesítményét.) Ha csak azt elérem, hogy elhiggyék, vannak olyanok, akikkel fikázás helyett előre is lehet haladni, akkor már ezerszer kulturáltabb vagyok, mint az általad „kulturált”-nak titulált csobánkai netes kommunikáció a dogmatikus hitvallásával együtt.

(Bár már okafogyott, de nem tanulság nélkül való az alábbi)

  Még egy apróság például : én most a Bummafejbén közzéteszek egy véleménnyilvánítási lehetóséget a Saubermacher cég hulladékszállítási ajánlatáról. A lényeg olvasható a trutyi hivatali hírek oldalon. Mi a véleménye arról a netes közegnek, ha megszűntetik a hulladékszigeteket, illetve ha házhoz menő lesz a lomtalanítás? Hogy miért? Mert van egy ajánlat. Erről döntenek a képviselők. Vagy megtudják, mit akarunk MI, A DEKLARÁLT FŐTUDÓSOK, vagy arra gyúrunk, hogy a saját fejük utáni döntést követően lefikázhassuk a határozatukat. Kellemetlen. De egy szemét vagyok, ugye? :o   Előre megmondom, hogy halott lesz a bejegyzés. A neten sokakat jobban fog érdekelni az, hogy miért mélyesztheti a fogát valamibe, akkor is, ha az ő érdekeit szolgálná a válasz. Ez ma a net Csobánkán. Értékeld magad a hasznát egy 3000-es településen. Viszont legalább az elenvenbe vágó, több tízmilliós dilettantizmust is eltűrik. Másoktól, a “VEZETÉSTŐL” semmit. Gyönyörű és lélekemelő. Hasonló a nyomtató ló mentalitáshoz. Csak előre!

  Tudod, ezt az egész szöveget megfogalmazhattam volna néhány mondatban is, de akkor igen kevesen állnának meg a lábukon, mert abba nem férne bele a mostani írásom kíméletessége. (És mily meglepő, nem a mostani vezetés maradna állva, pedig én vagyok a lakáj.)

  Azon elgondolkodtál már, hogy a projektek körüli ÖSSZES sumákolás kiknek a nevéhez köthető és hogy ki szeretné nagyon, ha ő lenne a polgármester és ezért akár hajlandó szórakozni a falu vagyonával, gyerekek sorsával? Hogy miért utólag derülnek ki tízmilliós tételek a rosszul előkészített és teljesen dilettánsan intézett pályázataink finanszírozásából? Jelenleg az ő szekerét toljátok, akaratlanul is, hiszen ő rakta teli ezekkel a tízmilliós aknákkal a projekteket és lesi, hogy mikor mondhatja, nélküle nem megy semmi. Mikor buknak bele gyerekek, ovi, stb… Mert megéri a hatalomért, ugye? Jobb lesz az új polgármester? Aki már “bizonyított”? Akkor hajrá! Új választást, gyerünk! Vagy mi a cél? Mi a sz..r az a 100 nap? Vagy ez is egy virtuális valóság? Éljen benne a menyét!

  És félre ne érts, kevés ember van, akit tisztelek és nem akarok bántani. Te is köztük vagy. De azt amit írtál, már ne haragudj, DE NEM fogadom el! Én nem “ŐKET” védem -ez nem barinőálasztás az oviból,- hanem a falu  fejlődésének lehetőségeit, amit a hibák ellenére még megvannak és amit gőzerővel tapos a “kulturált” oldal. Ezért én inkább bunkó maradnék. És kompromisszumkész.

  Ha pedig publikus információra vágysz, írok majd párat. Szépek és érdekesek. Pl. hogy hogyan adott  pluszban még fejlesztési, vagy hasznosítási tervet is az előző faluvezetés egy óriási, már meglévő jogtalansághoz, ezzel mintegy szentesítve azt. Ennek a mocskát is most vakarják fel. De előre elmondhatom, hogy rosszul? Ugye? Valamint egy szaftos kis adalék a két projektről, sumákolásról, fenyegetésről, csalásról és zsarolásról. Ez a Csobánkai aknamező című írásom.

Rostás Tibor

Most pedig az idézet a Brian élete c. filmből :  :o

„…Földön kuporgó koldusok felé közeledtek.

- Alamizsnát! – emelgették kezüket vagy táljukat.

- Alamizsnát! Alamizsnát a leprásnak! Egy közöttük guggoló, de láthatóan makkegészséges ifjúnak is volt tálkája. Épp egy szamárháton közlekedő,leendő üzletfél felé nyújtotta.

- Alamizsnát az ex-leprásnak! De miután az továbbhaladt, odafordult a mellette ülőhöz.

- Ezek a szamártulajdonosok mind egyformák, sose változnak meg. Na – ugrott fel -, itt egy balek. Odadugta a tálat Brájen orra alá.

- Egy tálentomot az ex-leprásnak!

- Tűnj el! – rikácsolta Brájen anyja.

- Egy tálentomot az öregnek! Ex-leprás! – ugrálta körbe õket a koldus.

- Egy tálentom! – hökkent meg az anya.

- Egy hónap alatt sem keres annyit! – Akkor egy felet.

- Tűnj már el! A koldus továbbra is Brájenre koncentrált.

- Gyerünk nagyorrú! Alkudjunk meg! Na, kezdjük az alkut! Mondjuk, te egy sékellel indulsz, én pedig kétezerrel. Megegyezhetünk ezernyolcszázban.

- Nem – mondta Brájen.

- Ezerhétszázötven.

- Takarodj! – szögezte le Brájen anyja.

- Hétszáznegyven. – Békén hagynál minket?

- Két sékel, csak kettő! Előnyös, nem!

- Nézd! – magyarázta az asszony. - Nem fog neked adni egy kanyit sem. Tehát kopj le!

- Jó uram! Egy utolsó ajánlat: fél sékel egy öreg ex-leprásnak! Brájen elgondolkodott.

- Azt mondtad, ex-leprás? – kérdezte gyanakodva.

- Pontosan, uram. Tizenhat év csengettyűzés…, büszke vagyok rá! Brájent most már kifejezetten érdekelte a dolog.

- És mi történt? – Hát – felelt a koldus – meggyógyultam.

- Hogyan?

- Csoda történt velem – jött a magyarázat – baromi nagy csoda.

- Ki gyógyított meg?

- Jézus csinálta. Szökdécseltem, végeztem a munkámat. Egyszer csak ott termett és meggyógyított. Volt üzlet, nincs üzlet. Egy pillanat alatt odalett a megélhetésem. Azt sem mondta, fapapucs, csak azt, hogy megtisztultál. Marha jó fej volt…

- Hát menj oda – tanácsolta Brájen -, és mondd meg neki, hogy újra leprás akarsz lenni.

- Azt megtehetném uram, igen-igen. Azt kéne tennem, igen. Gondoltam, odamegyek hozzá, megkérem, hogy egy kicsit nyomorítsa meg az egyik lábamat munkanapokra. Az elég szánalomgerjesztő, de mégse lepra, ami elég szar dolog, már elnézést a kifejezésért.

- Brájen! – elégelte meg a dolgot az anya – gyere és takarítsd ki a szobádat! Brájen adott egy pénzdarabot a koldusnak.

- Köszönöm uram, köszönöm. Mi?!! Egy nyomorult dínár az egész történetemért?

- Van akinek nem lehet a kedvére tenni – mondta inkább csak magának Brájen.

- Jézus is pont ezt mondta, uram – szólt utána a szerencsétlen egészséges.


Hozzászólások (6)
  • Avatar
  • Avatar

    Török Rita márc 28 2011 - 20:42 Válasz

    Kedves Tibor!
     
    Örülök, hogy megjött a kedved az íráshoz. Mindamellett továbbra sem látom az említett oldalon az általad vázolt rossz irányú változást, ezt szerintem az is alátámasztja, hogy szívesen írnak oda az emberek. Számomra egy aláírt vezetéknév ugyanúgy nem mond semmit, mint egy álnév, de mindegy is, mert álnéven is rengeteg ésszerű hozzászólás jelenik meg. Nem lehet, hogy az utóbbi időben Te változtál sokat?
    Úgy látom, hogy ez ügyben nem tudjuk egymást meggyőzni, ezért részemről ezt a polémiát lezártnak tekintem. Azt továbbra is kérem, hogy tartsuk tiszteletben egymás blogjait valamint a blogokon véleményt író embereket.
    Üdv. Rita

  • Avatar

    rosti márc 28 2011 - 19:36 Válasz

    Kedves Rita!
     Az állításomat továbbra is szeretném fenntartani, hiszen nem Ti vagytok a többség azon a blogon, hanem a névtelen, arctalan emberek. Az oldal pár hónapja átment a kulturált kommunikációból a magánvélemény-bosszú alapú hergelésbe valótlan és manipulált közlésekkel. Ez pedig káros a falunak. Ha visszanézed az oldal hozzászólásait, javarészben névtelen emberek helyeslő böfögéseit láthatod néhány valóban konstruktív hozzászólás között. Ez nem kulturált, hanem manipulált hergelés hülyék számára. A megjelent írások pedig mostanra már sajnos hemzsegnek a zsigeri gyűlölet, a megalapozatlan hergelés és a tényszerűtlen feszültségkeltés kellékeitől. A blog tulajdonosa pedig sokszorosan hágta át mind a törvényi, mind az etikai oldalát a nyilvános kommunikációnak, bejegyzett újságíróként.

      Egyébként köszönöm a hozzászólásodat, mert enélkül hagytam volna a fenébe ezt a ganét, de így kedvet kaptam némi filozofálgatáshoz erkölcsről, etikáról és felelősségről. Bár pont ezek a témakörök, amelyek pár hónapja nem szerepelnek az általad preferált csatornán. Fél éve még igazad lett volna. De fél éve még én sem így reagáltam.

       Mégis lesz írás, de Helyi anatómia címen. Coming soon….

    Rosti

  • Avatar

    Török Rita márc 28 2011 - 11:48 Válasz

    Kedves Tibor!
    A válaszod utolsó mondatához, annyit fűznék hozzá,  hogy az említett örvendezésem után helyesbítettem, az alábbiak szerint.
    "Sajnos valószínűleg titkos vágy marad, amit az előbb írtam, ugyanis bármilyen hülye oldalcímet beírok, kihoz valamilyen értéket. Játéknak jó. Bocsi."

    Arra szeretnélek kérni, hogy ha lehet ne minősítsd a jövőben a Civil Csobánka oldalt és az oda írókat, mert ezzel sérted  a -  többségében megszívlelendő – véleményt alkotókat. Továbbra is úgy gondolom, hogy az okos vezető a kritikákból tud profitálni a köz javára leginkább.
    "…dühből jövő hőzöngésen kívül semmit sem ér az egész. Átgondolatlan, eszetlen és figyelmetlen öklendezés."  – írod.  A többség, köztük én is, nem így szokott véleményt mondani. Az említett blogra az általad megfogalmazott állítás és főleg az általánosítás, egyszerűen nem igaz. Egymás sértegetése helyett nagyon fontos a higgadt párbeszéd. Ebben hiszek.
    Üdv.  Rita

  • Avatar

    rosti márc 26 2011 - 17:55 Válasz

    Kedves Rita!

      Először is köszönöm, hogy beidézted a választ. Másodszor pedig örülnék, ha ha végigolvasnád majd a válaszomat egy külön írásban, ugyanis sajnos megint nekem lett igazam. Sok mindenben. Túl sok mindenben. Egy hónap sok idő. Viszont a kritikával élő kultúrblogozók azóta többször tettek olyan lépéseket kritika címmel, mellyel gyakorlatilag igazolják, hogy semmi köze a valós, építő jellegű kritikához, illetve a felemlegetett dolgok, kifogások MINDEGYIKÉT személy szerint éveken át maguk is elkövették. A mostaniak pedig megoldották. Így kritizálni minimum etikátlan és hiteltelen. Azt is, amit anno ők vállaltak el és nem oldották meg. Ebből csak az következik, hogy egyszerű, dühből jövő hőzöngésen kívül semmit sem ér az egész. Átgondolatlan, eszetlen és figyelmetlen öklendezés. Na, majd bővebben este. Vicces lesz és arcpirító. :o Egyébiránt nagyon örültél a kultúr oldal sikerének a mennyit ér a blogom? teszten. Én is megnéztem : a Civil Csobánka csak egy ici-picivel ér kevesebbet, mint a legalja.hu :o

    Rosti

  • Avatar

    Török Rita márc 26 2011 - 11:11 Válasz

    Kedves Tibor!
     
    Kezdjük az elején. Abban egyetértettünk, hogy a választások eredménye több, mint meglepő, egyenesen megdöbbentő volt. Az első sokk után logikus volt a kérés, hogy adjunk pár hónap időt, meglátjuk, hogy mit tudnak kezdeni a feladattal. Még az is előfordulhatott volna, hogy mi ítéltük meg rosszul Őket és tele vannak rátermettséggel, tudással, tapasztalattal, de legalábbis  meg van bennük a gyors tanulás képessége. Sajnos az előzetes gyanú beigazolódott, s innentől kezdve jogos a düh, hogy pusztán pártérdekből, a legcsekélyebb affinitás nélkül elvállalták a posztot. Azt azért pontosan tudták, hogy milyen helyzetben van a falu. Ez az alapállás. Szerintem jogos volt a türelmi idő és jogos most a kritika.
    A blogozók, most sem tesznek mást, mint korábban. Információt cserélnek – a Civil Csobánka pont a tájékoztatás hiánya miatt jött létre – véleményt mondanak, eszmét cserélnek. Ki névvel, ki név nélkül. A hatalom, ha okos meghallgatja a véleményeket, a kritikákat és tanul belőle, felhasználja a munkája során. A Polgármester Asszony megtehette volna, hogy tapasztalt, a falu gazdálkodásában jártas embert javasol alpolgármesternek, a helyi civilszervezetek kifejezetten kérték erre. Nem tette. Megtehette volna azt is – ezt szintén javasolták neki -, hogy kérjen soron kívüli ÁSZ vizsgálatot, nem tette. Tiszta helyzetet tudott volna teremteni számtalan – általad is – zavarosnak nevezett ügyben. A jegyzővel kapcsolatban a halogatás alatt azt értettem, hogy Anikó ténykedése alatt is több alkalommal kaphatott volna fegyelmit a Jegyző úr, el lehetett volna érni, hogy magától, de legalábbis közös megegyezéssel elmenjen. A falu költségvetését szerintem nem a jegyző készíti, arra elvileg van gazdasági szakember a hivatalban. Számtalan, kimondottan a Polgármester Asszony nevéhez köthető szakszerűtlen intézkedések sora következett. A Lada Níva már rég nem lenne meg, ha a blogokon nem kapták volna fel a témát. Az óvodával kapcsolatban most derül ki, hogy a cserkészparkban nem maradhatnak a gyerekek nyáron?! Azt minden csobánkai tudja, hogy nyaranta a park tele van különböző táborokkal. Az számomra evidencia, hogy az előzetes tárgyalások során az egyik alapvető kérdés, hogy mettől meddig van szükség a bérelni kívánt területre. A faluvezetés pont akkor nem kér segítséget, amikor kötelező lenne. Ilyen ügy volt a patak parti fák kivágása. Ha a nemzeti oldalt is belevesszük, akkor három környezetvédő egyesület is működik Csobánkán, miért nem konzultáltak velük. És sorolhatnám az ügyeket. Tudod, úgy, ahogy a Török segítséget kért, pl. az óvodai terveknél, úgy a Polgármester Asszony is kérhetne célzott segítséget. Nem hiszem, hogy a csobánkai polgároknak kellene a hivatalban kuncsorogni és feladatot kérni. Írtad, hogy a blogokon fikázók csak kritizálnak, de semmit nem tesznek Csobánkáért. Ezt ugye csak hirtelen felindulásodban mondtad. Akik a saját nevükön írnak, azok között is szép számmal akadnak, akik évtizedek óta sokat tettek Csobánkáért. Akik álnéven írnak, azokról természetesen nem tudhatjuk, hogy mit tettek a faluért, de könnyen el tudom képzelni, hogy tettek és tesznek, mert különben nem foglalkoztatná őket, jelen esetben a blogokon, a falu sorsa.
    Tudod nagyon jól, hogy az előző vezetés is kapta a kritikákat csőstől.  Nem állítottam, hogy a tájékoztatás hiánya csak ennek a vezetésnek a sara. De a kampányukban kiemelt helyen ígérték a teljes nyilvánosságot, a korrekt tájékoztatást.  Na, hát ezt ideáig nem sikerült megoldani. Azt is furcsállom, hogy az újságpályázatra nincs jelentkező, ilyenkor óhatatlanul felmerül, hogy széles körben meg lett-e hirdetve?
    A csobánkai polgárok főleg akkor tudnak tenni a faluért, ha becsületesen adóznak és ha adóznak akkor joggal várhatják el, hogy a falu többé-kevésbé jól működjön. A polgármester és az alpolgármester azért kapja a fizetését, tiszteletdíját, hogy  a lehető legnagyobb körültekintéssel lássák el a feladatukat. Ezt vállalták, tegyék a dolgukat, ha nem tudnak megfelelni a feladatnak, akkor mondjanak le. Nem hiszem hogy csak egy alternatíva létezik a
    falu számára.   Üdv.   Rita
    Ez a választ akkor írtam, amikor a fenti írás először megjelent.

Szóljon hozzá

Név (kötelező)

Weboldal - ha van