Óvodaügy, meg egyebek…

Óvodaügy, meg egyebek…

  Olybá tűnik, hogy igaz a mondás : rosszul előkészített dolgok rosszul sülhetnek el. Az óvodai pályázat kivitelezésére kiírt tendert immáron többedszer „támadta meg” az egyik vesztes, jogorvoslati kérelem okán. Általában lényegtelen apróságokkal, amiket rendre elutasított a bíróság, de az idő kötelezően megy vele.

Így eshetett meg, hogy a legutóbbi „jogorvoslati kérelmet” augusztus 4,-én tárgyalták és augusztus 19.-én elutasították, ami ellen fellebbezésnek helye nincs. Így indulhat az a 10 napos időintervallum, ami alatt még lehet panasszal élni, ha valaki akar. Ha nem, 10 nap után végre szerződést lehet kötni a győztessel, és elindulhat az a folyamat, ami már a konkrét munkálatokról szól. Reménykedjünk, hogy senkinek nincs kedve, vagy nem áll érdekében hátráltatni tovább az oviprojektet, bár konkrétan megfenyegették annak idején, hogy „bedöntik” az ügyet.

 Sajnos ezek a jogi próbálkozások több hónapos csúszást okoztak, nem kevés vagyoni kárt okozva így a falunak. Hiszen a szülők fantasztikus munkájával elkészült az ideiglenes ovi a Művházban, de a tervek szerint szeptember-októberben már visszaköltöztek volna a törpék az új oviba. Ekkor jöttek a jogi támadások és az eredeti márciusi kezdésből máris szeptember lehet! Így viszont tovább maradnak a Művházban a gyerekek és a téli fűtés költségei igen magasak lesznek, több millió plusz kiadás.

   Mindezektől függetlenül remélhetőleg ténylegesen elindul majd a munka, amihez minden esetleges szellemi segítséget meg fognak kapni a kivitelezők. A szülők ismét aktivizálhatják magukat (nem fizikai munkára gondolok), így remélhetőleg precíz eredmény fog születni. :o

  Hivatalos honlap. Sajnos az előző periódusban felhalmozott kb. 9 milliónyi kistérségi tartozás miatt a honlapunkat befagyasztották.(kistérségi kezelésben volt) Az önkormányzat próbált lépni az ügyben, de sajnos nem túl szerencsés döntés született. Nem kérdezték meg azokat az embereket, akik ismerik ezeket a dolgokat és akik (többen is) felajánlottuk ez ügyben a segítségünket. Így egy kicsit „átvágták” a falut. Ennek a nem túl szerencsés testületi döntésnek a helyrehozatalán dolgozik a hivatal, kidolgozva egy olyan módozatot, amellyel a saját honlapunk a saját kezünkbe kerülhet, és nem kell mondjuk egy egyszerű közlemény felrakásához 3-4 napot várni, hogy valaki méltóztasson megnyomni 2 gombot havi több tízezerért. Ebben én is és mások is TOVÁBBRA IS felajánljuk a segítségünket! Ingyen és bérmentve. Ezt sokan nem hiszik, főleg azok, akik érdek nélkül nem mozdulnak meg soha, de ez így működik egy egészséges közegben. Nekem ettől se rosszabb nem lesz, se jobb. Lesz viszont produktum, működni kezd valami és ez nekem, meg jó néhányaknak már elég ahhoz, hogy eszetlen ugatás helyett tegyünk valamit, ha már van rá módunk. Lassan megy, de megy…. és előre.

   Újság ügyben nem tudok semmi konkrétat. Jelenlegi utolsó információm szerint pénzügyi problémák és érdektelenség az oka, hogy nincs. Aki jelentkezett, vagy több százezerért akart újságot csinálni, vagy nem tudni, mit nyújtott volna. Az újság pedig elég fontos dolog, sokaknak nincs internet hozzáférése, ezért mihamarabb „rá kell feküdni az ügyre”. :o Lássuk be, egy falusi újság nem a csúcsbiznisz, így érdemes elgondolkodni azon, hogy miként oldhatná meg a Hivatal saját hatáskörben. (Nem lehet kiadója az újságnak, ezt kellene megfejteni valahogy) Így pár tízezerből és némi pozitív (nem ugatós) segítséggel lehetne egy olyan helyi újság, ami kiszolgálná az igényeket. Nem lenne egy Times magazin, de nem is ez a cél. Ebben is tudunk segíteni) Igaz, a botrányos és elképesztő amatőr projektjeink, a döbbenetes iskolai botrányok miatt minden energia a mutyi próbálkozások és a folyamatos anomáliák elhárítására megy el. Ha megszabadulunk végre ezektől a problémáktól, akkor lehet koncentrálni másra is. Most ovi, suli, rendrakás az évtizedes zűrzavar után és a futó projektek a legfontosabbak. Mellékesen a sok, évek óta lapuló egyéb ügyek is elindultak. (Pl. lovastanya, temető) A tájékoztatás segítségére addig is újra felajánlom a valaha volt Hivatali Hírek weboldalt. Sajnálatos, hogy pár hangadó, nyílván magából kiindulva azt gondolja, hogy ebből biztos valami előnye van azoknak, akik segítenek. Elmondom, hogy ez például nekem idővel, munkával jár, ami még belefér. Valahogy nem jut eszembe ebből hasznot húzni. Csak annak, aki azt hiszi…

  
 Iskola ügy. Nos, szép a történet. A kilenc itt maradó tanár között ott vannak mindazok, akiket leváltottak. Ez így csodaszép. Patthelyzet. Az új oktatási törvény (szept-okt tája) lesz a meghatározó abban, hogy mi is lesz a sulival pontosan. Érdekes lesz. Kár volt hagyni szétverni az iskolát az akkori bölcs vezetőinknek, mert előre láthatóan nagy árat fizetünk, illetve fizetnek a szülők és a gyerekek azért, amit a Török éra közszereplői hagytak szétesni. Még csak nem is sejtik, mekkorát. De garantáltan azoknak lesz a legnagyobb az arca, akik végighümmögték az iskola lezüllését.

  Nos, így hirtelen ennyi. Nem kevés ez, főleg ahhoz képest, ami tavalyig a faluban zajlott. A szemléletünk megváltozásához kell majd a sok idő és akkor talán az okosabbak megértik, miért kell előre tolni egy szekeret, ahelyett, hogy a küllőket rágcsálnák morogva.

Rostás Tibor


Szóljon hozzá

Név (kötelező)

Weboldal - ha van