Veszélyes vagyok ám…

Veszélyes vagyok ám…

    Olvasom a kőkemény és kulturált oldalon, hogy milyen veszedelmes és hatalmas ember vagyok én. Ugyanis mint kiderül, miattam szervezték át az iskolát! Má’ azért, mert nehogy felszínre buggyanjon mérhetetlen gonoszságom. Ezért a falu teljes vezetése ijedtében inkább átszervezte a sulit. Az egyik okos hozzászóló szerint, aki tudja, honnan fúj a passzátszél, lehet hogy ő is fújja, az egész átszervezés miattam volt.

Na persze tudjuk honnan fúj a passzát szél. A falu Nagyszáját perbe fogták. Gyorsan kellett intézkedni, nehogy kiderüljön, hogy a honlapján törvénytelenül sérteget mindenkit.

    Ez így, a szerző írásával együtt kerek, koherens.:o

 (A sulival kapcsolatos elérhető dokumentumokat a végén találják. Aki uszítás helyett adatokra kíváncsi, elolvashatja a testületi döntés hátterét adó dokumentumokat a lap alján.)

  No, de nézzük azt, ami a sulit valóban „lassú kínhalálra ítélte”, ahogy a kultúrblog írja.

  Sorolom : ostobaság, butaság, politikai helyezkedés, gyávaság, nemtörődömség, szűk látókörűség és legvégül a szándékos és gyáva rombolás. Ennyien vannak csak. Ettől még komoly erővel bírnak, pláne, ha valakiben több is lakozik egyszerre ezekből. És lakozik…

   Természetesen iskolaügy lesz a téma. Történt ma, hogy a munkahelyemen egy neves kollégám odaszólt, hogy „Hallom szétcs…tétek az iskolát!” Kérdem, honnan veszed? Hát olvasott egy blogot. Kérdem : melyiket? (Az enyém éppen vírustámadásban tespedt, nem láthatta) Valami civil izé…Csobánka.  Nyeltem egyet. Majd elmeséltem neki a valós helyzetet. Egyből más lett a véleménye. Mert hát lássuk be, aki valótlan adatokkal szándékosan, vagy ostobaságból rossz hírét kelti a lakóhelyének, kizárólag rombol és szándékosan hergeli a lakókat, az etikátlan ember. Vagy megbízásból teszi, hiszen ép elmével senki nem rombolja a saját környezetét ok nélkül, miközben arról kárál, hogy a faluért teszi.  Jó, van, akinek a falu egy-két megbízóból áll.  Sosincs megoldás, csak uszulás.

   Nézzük tényszerűen és tételesen az őszinte és kőkemény oldal legutóbbi baklövéseit. Nem tudok minden eget verő és leírt baromságra kitérni, de a lényegeseket előre veszem. Az, hogy a Civil Csobánka tulajdonosa nem közli helyesen a döntéseket, adatokat, (másoknak sikerült) rendben van, hiszen több számszerű adat van és egy ilyen humán “fegyver”-től, ahogy maga aposztrofálta teljesítményét, reál ismereteket ne várjunk. Gyakorlatilag minden mondata tényszerűen cáfolható ferdítés és valótlanság.

   Kezdjük. Az idén 3 gyerek jelentkezett az iskolába. Ezzel nem lehet osztályt indítani. Össze kellett vonni.  Tehát leírom betűkkel, ha már a számokat nem ismeri : az összevonások a következők : első és második osztály, harmadik és negyedik osztály, ötödik és hatodik osztály, valamint hetedik és nyolcadik osztály. Így négy osztály indul ősszel. Tehát nem úgy, ahogy a zseni leírta :” Vagyis egyetlen osztályba járnak majd három-négy évfolyam tanulói.”. Ezzel semmi baj, többet nem lehet elvárni a hiteles tájékoztatás önmaga által felkent kőkemény papjától. Aztán elkezdett matekozni is, ami azért veszélyes, mert ha valaki a kettő és a három-négy között sem tud különbséget tenni, nem tudom, mit keres a nagyobb számok, a „sok” birodalmában.

  Mennyibe kerül a “kirúgás”? Érdekes kérdés ez, kérem. Kezdjük azzal, hogy 1-2 kivétellel mindenkinek lejár a szerződése.  Ha egyszerűen nézzük, akkor ha a maradék perel és mindenki nyer, még mindig olcsóbban jön ki a falu, mintha csak még egy évig hitelekből fenntartaná azt az iskolát, melynek mutatói olyan elképesztőek, hogy sokan el sem hiszik. (Lásd : dokumentumok alul) Az összevonással majd’ 20 MILLIÓ forintot takarít meg a falu. A döntéseket munkaügyi jogász készítette elő. Így is lesz, lehet per, de ezt az évek óta halogatott lépést a suli és a falu érdekében meg kellett hozni. És olcsóbb az esetleges pervesztéssel együtt is, mint egy évnyi hitel a sulira volt eddig. De jobb például évekig lapítani az ügy mögött, hagyni szétmállani, majd másra hagyni a mocskot és utána brekegni. Ugye? Hangsúlyozom : 3 gyerek iratkozott be idén.

   Papp Andreának a vezetői megbízását vonták vissza, a közalkalmazotti státusza maradt, tehát mint technika szakos tanítónő!!!, továbbra is örülhetünk jelenlétének. Sarlós Éva ig.h. státusza szűnt meg. Ő is marad számtech-magyar szakosként. Nem kell a vezetői fizetéseket, kiegészítéseket tovább folyósítani.

   Szegény összevont osztályok, agyonterhelt tanárok. Az egész iskolában kb. 50-55 gyerek lesz szeptemberben. Az összevonások után max. 14-16 fős osztályok lesznek. “A kistérségben az átlagos általános iskolai osztálylétszám: 21,5 fő.” (kistérségi jelentésből) Én 32 fős osztályba jártam és sikerült elérniük a tanároknak, hogy ne 2-es alatti átlag legyen és ne 100%-os lemaradásunk!!! Azt találja írni a hiteles kőkemény, hogy a falu lemond a mostani felsős gyermekekről, mert inkább hagyja őket szétszéledni. Azt a kis logikai bukfencet meg nem szeretném az aggódó hozzászólók fejébe plántálni, hogy a hátrányos, vagy halmozottan hátrányos minősítés (22 fő) az nem IDIÓTASÁGOT jelent, kérem! Az többnyire szociális minősítés. Az egész iskolában 2 darab SNI-s (Sajátos Nevelést Igénylő) gyerek van! A többi normális kölök csak attól ilyen, hogy évek óta tojnak a fejükre és nem foglalkoznak velük! Ha arról beszélnek, hogy „halálra ítélik” a sulit, akkor hogyan jön ide a hátrányos helyzetűeket kiszolgáló iskoláért való aggódás? Ezek többsége elhanyagolt, normális gyerek, akik egy normális suliban tudnának tanulni. Ne takarózzunk a hátrányos helyzettel, kérem!

   Ki vállalja be a leírt baromságai mellett a döntést és közli bátran, hogy igenis, hitelből kell 50 gyereknek iskola 100% elmaradással végeredményként és ilyen légkörrel!? És melyik félretájékoztatott hős szól a szülőknek, hogy kamu aggódásból tojik a többi 300 gyerek fejére? És melyik finanszírozza tovább a tanárok fizetését? Ennyi diák és ennyi tanár mellett ennek már régen elit iskolának kellett volna lennie, ahol eddig minden 3-4 gyerekre jutott egy tanár! Ilyet még a svájci csúcsiskolák sem engednek meg maguknak, csak mi. És a legfontosabb : ezek, a most esetleg elmenő felsősök máshol ezerszer több esélyt kapnak arra, hogy a suli végére ne 100%-os legyen a lemaradásuk, mint az itt maradó társaiknak!! Azért is viszik el önszántukból a szülők a gyerekeiket! És egy adalék a végére : február óta próbál a falu megállapodást kötni, helyet találni a teljesen letarolt gyerekeknek, de MINDEN kísérletet megfúrt a CsKM akkori vezetése! Ezzel a gyerekeknek ártották a legtöbbet! Hogy legyen elég normatívapénzük a fizetésükre, itt fogtak mindenkit. Az innen elkerülő gyerekeknek a legnagyobb gondot mindig is az itt szerzett súlyos lemaradásuk okozta az új iskolájukban!!!

   Aztán nagyon aggódnak a gyerekekért. Jó, ez nem igaz, inkább mögéjük bújva vagdalkoznak. Hiszen olyan emberek sírnak, akik a vállalt feladataikat semmibe véve hagyták tönkremenni az iskolát úgy, hogy hivatalból ismerték a mára közismert, botrányos adatokat és látták a rossz tendenciát. Akkor egy büdös szót nem szóltak. Most ugyanezek az emberek ostorozzák a “bűnösöket”. Elképesztő etikátlan, amit művel a Civil Csobánka oldal. Téves adatokkal, ostoba képzelgésekkel hergeli az embereket és kelt alattomos feszültséget a faluban. Egy szó sem esik arról, hogy KÉK bizottsági tagként hogyan lapította végig az iskola szétesését, hogyan nem csinált semmit éveken át a jelentésekkel a birtokában.  Ennek a bizottságnak volt a hatásköre az iskola, a köztájékoztatás, újság, honlap. No, nézzük meg, mi is ment tönkre már a tavalyi választások előtt ezekből? MINDEN! És ki az, aki a leghangosabban kőkemény? Csak nem a bizottság tagja? Ejnye, no! Míg ott volt, hangját nem lehetett hallani. Még a kedvenc paripájáról, a be nem szedett, akkor már 40 milliónyi adó kintlévőségről sem nyikkant meg. Lapított, mint hal a fűben. Persze az akkori-mostani barátoknak nem ártunk. Csak a falunak. De majd ha rájön, hogy pl. egy megrontott, szétzilált adófegyelmet nem lehet hipp-hopp helyrehozni, akkor ünnepséget tartunk.  Érdekes,  Önöknek nem tűnt fel, hogy most is kerül minden olyan témát, ami a volt vezetéshez, illetve viselt dolgaihoz és azok mostani következményeihez kapcsolható? Aminek maga is, hogyan is írta, lakája volt. Csak néha fut bele ilyen csip-csup dolgokba, ami egy ilyen etika nevű izéhez, marhasághoz köthető. Köszönjük az iskola, óvoda és a helyi szülők, gyerekek nevében a szándékos félrevezetést és hamis tájékoztatást.

   Amikor a Hivatal elfogadta a segítségemet a tájékoztatáshoz az akkorra már szétrohasztott, évek óta nem működő weboldal helyett, akkor vehemensen tiltakozott. Előtte éveken át egy ingyenes köztárhelyen, egy magánblogban voltak a hivatalos anyagok. Akkor csendben maradt. Most, hogy lehetne tájékoztatás, nem tetszik. Az ő működéséhez köthető az újság, a honlap tönkretétele, a lapító csendben maradás. Erre kinek a leghangosabb a szája, hogy nincs köztájékoztatás? Csak nem az egyik hunyónak? Ezek szerint a legfontosabb, hogy ne is legyen köztájékoztatás, mert akkor lehet ordibálni. A falu meg le van ejtve, most a rombolás a legfontosabb. Kinek áll érdekében politikai alapon falut rombolni és kinek éri meg ebben részt venni?  Ismétlem : az a leghangosabb, akinek benne van a keze a köztájékoztatás, közoktatás tönkretételében, amiért felelősséget vállalt éveken át, hivatalosan! Mert ez itt most politikai hadjárat. Köze nincs a gyerekekhez, vagy a falu sorsához. Pénz sincs benne, csak a politikai düh. Csak a falu veszthet ezzel.

    Vége a választásoknak, már majd’ egy éve, halló! Kopp-kopp!!! Ha pedig valakinek Winklerné, vagy a Testület van a bögyében, legyen olyan jó és bátor, hogy közvetlenül őket támadja. Ne pedig egy a mások által itt hagyott mocsokból újra kezdeni akaró közösséget romboljon. Gyerekeket, szülőket, pedagógusokat. A személyes választási bosszút egy közösség érdekei fölé helyezve uszítani meglehetősen gusztustalan dolog. És sosincs megoldáskeresés, csak rombolás.

   Adófegyelem. Ahogy ez is nehezen állítható vissza, úgy a szülők péppé trancsírozott bizalma sem egy év alatt fog helyre billenni. A sulinak pár évre lesz szüksége ahhoz, hogy kiheverje a fenntartói és a tanárai által okozott elképesztő traumákat. Én 2-3 évet jósolok ahhoz, hogy addigra visszaálljon a bizalom és a szülők idehozzák a gyerekeiket. Nagyon komoly erőfeszítésekbe kerül majd, de megéri. A kőkemények bátran harsogják, hogy fizetős elitiskola lesz gazdagoknak. Nézzék. Ezek beteg gondolatok. Aki nem hozza ide a gyereket, azt azért teszi, mert az egész közeg rossz, a légkör rossz és nemtörődöm a falu a sulival kapcsolatban. Ezt csak a lábméretükkel azonos IQ-val bírók szerint lehet pénzes sulival megfordítani. Vagy az állít ilyet aki maga is pénzért bármire hajlandó. Akinek van gyereke, pontosan tudja, hogy nincs az a pénz, amiért kitegyem  a gyerekemet bármi károsító dolognak, tönkretegyem a jövőjét. Ha pedig rend lesz, akkor pénzes suli nélkül is jönnek majd a gyerekek.

   Egy súlyos kérdés így is felmerül : ugyanazok a tanárok maradnak, akik eddig sem tudtak mit kezdeni a gyerekekkel, csak kevesebben lesznek! Hogyan tovább? Milyen iskolát lehet velük csinálni? Velük valószínűleg sehogy-semmilyet. Kár ezen agyalni, ez tény.  Megy az idő,  ez az egész pedig rátesped a falu, a gyerekek és a szüleik vállára ólmos, bénító , fojtó teherként. A megoldás időbe telik, ezt kell elfogadni és akkor sikerülhet itt is iskolát teremteni.

   Fontos! Az előző bekezdés miatt is. Egyvalamit azonban tudomásul kell venni a fentiektől függetlenül : azok a többgyermekes szülők, akik az első gyereket már el kellett, hogy vigyék innen, valószínűleg a többit sem fogják ide beíratni! Például lehet, hogy én sem. Azt is tudomásul kell venni, hogy a már elhordott gyerekek miatt évek múlva is szenvedni fog a közösség, hiszen a felnövekvőket alig köti valami a faluhoz. Nincsenek kialakult gyerekcsapatok, idegenként nézik majd egymást és máshová járnak a barátaikhoz. Ezt a faluközösség fogja megszenvedni és mindent, ami ezzel jár. De ebbe ostoba ember nem tud belegondolni. Olyan ez, mint az atombomba. Évek múlva is rombol. Ezért érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a már elhordottak és az itt maradók minél több közös rendezvényen, vagy együttlétet teremtő lehetőségen keresztül legalább a külső suli után össze tudjanak jönni a faluban. Már most nagy az űr a srácoknál…

   Elit iskola. Komolyan gondolkodom, hogy van-e baromképzés Magyarországon, mert akkor innen páran járnak oda. Az tény, hogy a 100%-os lemaradáshoz és az 1,8, 1,9-es (de van 1,3-as is ám) tanulmányi átlaghoz képest egy sima, egyszerű suli is már elitnek számít, de könyörgöm : ki találta ki ezt a baromságot? Elit iskola gazdagoknak? Ki hozná ide a gyerekét? Egy rendezetlen, szétzüllött helyre?  Ha nagyon viccesnek fogom fel a dolgot, akkor ez volt eddig a fizetős elit suli!! Hitelből, botrányos eredményekkel. Ennél jobban senki nem tud mulatni. Ezt tényleg csak a gazdagok engedhetnék meg maguknak. De ők meg nem teszik. Hülyeséget meg azok beszélnek, akiknek nincs gyerekük.

    3 évvel ezelőtt a szülők és a falu akadályozták meg a suli szétszedését és alapítványi tönkretételét, bizalmat szavazva az új CsKM vezérnek. Nem kell a Török szobrát faragni, mint a kultúrblog gazdija, nem állt ő semmit, főleg nem ellent. Tőle lehetett itt bármi. Az ismert adatok ellenére kiválóra minősítette a CsKM igazgatójának munkáját. Azt nem tudni, melyik munkáját. De nézzük. 3 éve világos volt a feladat Papp Andrea előtt. A kinevezése első pillanatában hátat fordított az addig őt segítő szülőknek, növekedett a tanárlétszám, csökkent a diáklétszám és elkezdődött egy olyan stílus, egy olyan szemlélet uralkodni, ami elől menekíteni kellett a gyerekeket. Az eredményei ma már hivatalosan is láthatóak. A tanárok szépen behódoltak az egyszemélyi teljhatalomnak, lapultak, tűrtek és flegmákká lettek. Ennek a folyamatnak ez a vége. Senki nem fog olyanokat pénzelni, akiknek 3 évük volt bizonyítani és elképesztő rombolás lett a vége. Mire számítottak? Állítólag adtak beadványokat az előző vezetésnek, hogy rossz az irány, mégsem történt semmi. Beszélgessenek azokkal, akik elásták a beadványaikat, kőkeményen, például. Ha pedig a mostani állapotot valaki tovább szeretné finanszírozni, mert nagyon aggódik, be lehet fizetni a pénzt a tanároknak. Azok pedig, akik egyszemélyi teljhatalom (CsKM vezető) alá tuszkolták a falu oktatását, kulturális életét, hogy ne kelljen foglalkozni vele, szégyelljék magukat! (Hülye vagyok, ahhoz kellene valami etikai tartás. De ha lett volna, akkor meg nem csináltak volna ilyet! Hagyjuk… :o ) A következményeket meg TERMÉSZETESEN nem vállalják.

    Igen, sajnálatos minden ilyen lépés, de ezt már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenni, sokkal kisebb traumával!!! Akkor senki nem aggódott.  Még a falu etikacsászára, csodafegyvere és kéretlen segítője sem. Mindenki hímezett-hámozott. Hibás, halogató döntések sorozata is rásegített erre : CsKM létrehozása, a fenntartói kontroll TELJES elhanyagolása, az integrációs bázisintézményi státusz felvétele pénzért, nem számolva a következményekkel (kötelező roma kultúra és nyelvoktatás, kevesebb alaptantárgyi óraszám), az óvodások elzavarásának a szándéka (jogszabály mentette meg őket, különben repültek volna a faluból), fizikai fenyegetések az óvoda felé (verés, kerékkiszúrás), mindez tanári gratulációval, egyre csökkenő gyereklétszám, növekvő tanárlétszám, súlyosan alacsony tanulmányi mutatók, 6.-ban 70%-os, iskola végére 100%-os elmaradottság. (hivatalos adatok) Az integrációs bázisintézményi státuszt a lehetőségek szerinti leghamarabb meg kell szüntetni. Eddig sem tartották be a feltételeket, viszont akadályozza a szülőket a kötelező kisebbségi oktatás kikötése. Tök mindegy melyik, milyen. Ez az igazi időutazás. Szép emlékű kötelező oroszra gondolok. Csak akkor nem volt választás. Most van. De akkor mindezt elfogadta egy szó nélkül a Civil Csobánka tulajdonosa. Ezért szép és hiteles minden mondata. Furcsa az a mondat, hogy „Nagyon úgy néz ki, hogy az iskola lassú kínhalála a cél.” annak a tollából, aki maga hagyta vergődni és tönkremenni az iskolát éveken át. Kérdés, hogy most ki motiválja? A cél tiszta : politikai lejáratás. És azokat, akik vezetőként, vagy pedagógusként titokban hergelik, tüzelik a roma szülőket a mostani döntés ellen, őket mi motiválja? Ismétlem : Vége a választásoknak!!!

   A GYEREKEKRŐL MEG EGY KURVA SZÓ EL SEM HANGZIK, MINDENKI A MAGA STÁTUSZÁT FÉLTI, VÉDI, VAGY AKÁR A HÜLYE POLITIKAI KLIKKJEIVEL TAPOS, MINT EGY VADDISZNÓ! OTT LEFETYELNI FENT,  VAGY A VÁLASZTÁST VESZTETT CIMBIKNÉL VALAHOL, SIMULNI, LAPULNI, HERGELNI, ROMBOLNI! NEM LÁTNAK AZ ORRUKNÁL, VAGY A KIS MAGÁNÉRDEKECSKÉIKNÉL TOVÁBB. BETEG HELY EZ MOST MÉG.

Íme egy link arról, miért vagyunk közönyösek a környezetünk ügyeivel kapcsolatban. (KATT IDE)

   Végezetül melyik névtelen hős kérdezi meg a bloggazdiját, hogy mit csinált évekig a KÉK bizottságban, miért hagyta gallyra menni az iskolát, miért hagyta tönkremenni az újságot? Amikor nemrég volt hivatali tájékoztatás a többek közt általa is szétvert hivatalos honlap helyett, miért sikítozott, miközben évekig egy ingyenes magánhonlapon tárolták a hivatalos anyagokat? Akkor nagy csend volt. Én magam éveken át kértem a KÉK bizottságot és a hivatalvezetőt, hogy csináljanak valamit a hivatalos honlappal. Fel is ajánlottam ingyenes segítségemet. Hümmögős kamuzás volt a válasz. Akkor nem zavart senkit a tájékoztatás ezen hiányossága. Most kőkemény a kultúrblog. Miért akarja szétzülleszteni és egymásnak ugrasztani a szülői, pedagógusi kezdeményezéseket, miközben súlyos felelőssége van abban, hogy ide jutott az iskola? Miért áll érdekében? Mert sosincs megoldás, csak rombolás, politikai alapon. A lenti dokumentumokhoz ő is hozzájuthatott, mert furcsa módon más dokumentumokhoz hozzáfér a képviselő barátaitól. Csak a kellemetlenekhez nem? Tehát ismerhette az adatokat, mégis mást állít. Miért? Azt hiszem, ennyi egyelőre elég az etika felkent bajnokához.

  Ritkán cseszem fel ennyire az agyam, de ekkora görénységet én még ebben a faluban sem éltem meg. Ugyanis itt most gyerekek és szülők kárára, egy közösség züllesztésére szándékosan uszítani a legalja mindennek. Úgy, hogy mindenki építeni próbál, csak az rombol valótlanságokkal és uszít tovább, akinek végig benne volt a keze az iskola szétzüllésében. Személyiségi jogokra hivatkozik, állandóan rettegve és fenyegetőzve a jog mögé bújva. Gondolom az ő személyiségi jogaihoz tartozik a közösség elleni uszítás, a közösség valótlan adatokkal történő szándékos félrevezetése, nemzetiségek nyílt gúnyolása, nyilvánosan közölt jogi tévedések, stb… amúgy kőkeményen. És újságíróként.

   Volt 9.-én a suliban szülői tájékoztató a testületi döntésről. Kérem, sokat megélt rinocéroszoknak is elpirult az arcuk azon az össze-vissza ordibáláson, értelmetlen handabandázáson. Felhergelt szülők és sértett tanárok által keltett indulatos, sehová nem vezető őrjöngésen.  Én három dolgot kérdeztem volna meg :

1. Az iskolába járás törvényi kötelezettség. Ha már oda kell járni, akkor NEM LENNE JOBB, HA TANULNA IS VALAMIT A GYEREK???????????

2. Ha a tanárok azt mondják, hogy a gyerekek a hülyék, meg a szüleik, mert ők a hős küzdők, a gyerekek tanulmányi eredményei siralmasak, akkor kinek a hibája, hogy az innen kikerülő tanulók jelentős része épp csak nem analfabéta? Ezek után beszélgessenek el a hős tanári karral, hogy ki is a hunyó. A gyerekek és a szüleik, ahogyan ők állítják, vagy az állásukat féltő, nemtörődöm tanárok hosszú évek óta?

3. Melyik ordítozó szülő szeretné, hogy 8 év “tanulás” után SEMMI esélye se legyen a gyerekének tovább lépni sehová? Mert akkor tapsikoljanak csak jó sokat az eddig már bizonyított tanároknak, akik szerint hülye a gyerek és a tanárokat most dicsőítő szüleik is! És ezt le is írták. Ejnye no! Beszélgessenek, illetve ordítozzanak egy kicsit a hősökkel is és nézzék meg a tanulmányi eredményeket.

Rostás Tibor

Itt olvashatóak az általam ismert és elérhető dokumentumok. Az iskolai jelentést a hivatalos honlapon olvashatják, ha a megadott linken legördítenek a 73/2010-es dokumentumig. Ott találhatóak külön a lapok (összesen 17). Hangsúlyozom : az ott olvashatókat az iskola SAJÁT MAGA írta le magáról! A  függelékek a legbeszédesebbek. Valamint figyelmükbe ajánlom a 3. szakértői véleményt. Ebből -kérésre- a neveket kitakartam és a végén lévő órarendi táblázatokat kivettem.

A testületi határozat kivonata 2011 július 29.

Szakértő1    Óvodai SZMK vélemény az 1 szakértői véleményről 

Szakértő2     Óvodai SZMK vélemény az 2 szakértői véleményről

  Szakértő3       Iskolai jelentés2010

Végül néhány összehasonlító adat környékbeli iskolákból, név nélkül. Vessék össze a mi iskolánk hasonló adataival és a szakértői kompetenciafelmérés eredményével. :

suli 1        suli 2      suli 3

    A végére csak úgy egy kis vidámság. Most olvastam valahol. TERMÉSZETESEN semmi köze a fent írtakhoz, csak úgy feszültségoldásként közlöm! :o

„A csimpánzok is megtervezik cselekedeteiket – állítja egy svéd tanulmány, amelynek írója egy állatkertben lakó majom viselkedéséből vonta le következtetését. A vizsgálatban részt vett alfa hím köveket gyűjtögetett, amelyeket aztán az állatkert látogatóira zúdított. Az antiszociális viselkedésű majom kora reggel, még a nyitás előtt kezdte el összegyűjteni a köveket, és a betondarabokat, majd délhez közeledve kőzáport zúdított az emberekre. „Ezek a megfigyelések meggyőzően bizonyítják, hogy emberszabású rokonaink igen összetett módon gondolkodnak a jövőről” – mondta Mathias Osvath, a tanulmány szerzője.

…a veszprémi állatkertben a Böbe majmunk nagy festőművész hírében állt mint kultúrlény! Köpködni , hisztizni , is tudott és az alamizsnát szívesen elfogadta a ketrece rácsfalai mögött!”

:o


Hozzászólások (1)
  • Avatar

    rosti aug 13 2011 - 08:37 Válasz

    Mivel a fenti írásban szereplő testületi döntéssel kapcsolatban Papp Andrea volt CsKM igazgatónak joga van részletes indoklást és új döntést kérnie, ezért pénteken 12.-én a téma miatt zárt ülésen a következő indokokkal erősítette meg a CsKM vezető felmentését :

    Z/95/2011.
    (VIII.11.) KT-határozat
    Csobánka Község Önkormányzat Képviselő-testülete Papp Andrea CSKM-igazgató 2011. augusztus 1. napjától történő magasabb vezetői megbízásának visszavonását a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. § (5) bekezdése alapján az alábbiak szerint indokolja:

    I. vezetői szakmai nyilvántartási és adminisztratív jellegű munka komoly hiányosságai:

    A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 4. számú Mellékletében meghatározottaktól eltérően történő tanügyi nyilvántartások vezetése, adminisztratív jellegű hiányosságok, különösképp a megalapozottságot alátámasztó okiratból példálózva hivatkozva:
    • a Csobánkai Közösségi Műhely Petőfi Sándor Általános Iskola és Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézményben a 2010/2011-es tanévre vonatkozóan a beírási naplók hitelesítésének elmaradása, hiányos vezetése, ellentmondások a beírási napló és az osztálynaplók között,

    • a Csobánkai Közösségi Műhely Petőfi Sándor Általános Iskola és Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézményben az osztálynaplók ellenőrzésének hiányosságai,

    • az SNI tanulók nyilvántartásának hiányosságai, továbbá

    • a szakértői és rehabilitációs bizottságok által kiadott szakvélemények összesítésében szereplő létszámadatok nem egyezősége a ténylegesen kiadott
    szakértői határozatok számával.

    Megalapozottságot alátámasztó okirat:
    Morvay Zsuzsanna közoktatási szakértő 2011. június 17-én kelt Szakértői Jelentése.

    II. az intézményvezetői munkakörből fakadó jogok és kötelezettségek megsértése:

    Papp Andrea CSKM-igazgató a munkáltatói jogok gyakorlójaként és az intézményi működési felelőseként számos olyan jogszabályba ütköző intézkedést foganatosított, amely a fenntartó számára további anyagi költségeket jelentett vagy – esetleges munkaügyi perek esetén – jelenthet a jövőben, különösképp a megalapozottságot alátámasztó okiratból példálózva hivatkozva:
    • a Csobánkai Közösségi Műhely Petőfi Sándor Általános Iskola és Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe közalkalmazotti jogviszonyba kinevezett több személynek nem felel meg a végzettsége a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Közokt. tv.) 17. § (1)-(7) bekezdéseiben előírtaknak vagy egyáltalán nincs is végzettsége ahhoz, hogy pedagógus munkakört ellásson,

    • a Csobánkai Közösségi Műhely Petőfi Sándor Általános Iskola és Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe közalkalmazotti jogviszonyba történő kinevezések több esetben határozott időre jöttek létre ellentétesen a Kjt. 21. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltaktól,

    • az általános iskolai óraterv nem felel meg a jogszabályokban előírtaknak az alábbiak tekintetében:

    - a könyvtáros tanári óraszám a Közokt. tv. 1. sz. Melléklet III. rész B) II. 7.a. pontjában foglaltaktól eltérően kevesebb órával került tervezésre,

    - a testnevelés tárgy óraszáma nem felel meg a Közokt. tv. 48. § (2) és 52. § (9) bekezdéseiben előírtaknak,
    • az általános iskola 5-8. évfolyamain a kötelezőnél nagyobb időkeretben lettek az órák oktatva, melyre a fenntartó a Közokt. tv. 1. sz. Melléklet III. rész B) II. 7. pontjában meghatározott egyetértését nem adta.

    Megalapozottságot alátámasztó okirat:
    Jékely Endréné közoktatási szakértő és Takátsné Czap Éva tanügyigazgatási auditor 2011. július 15-én kelt Szakértői Vizsgálata.

    A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a jelen határozatba foglalt döntést az érintettel írásban közölje.

    Határidő: azonnal

    Felelős: polgármester

    A hivatkozott jelentéseket az írásomban megnyithatják, elolvashatják. Az írásomban Morvay Zsuzsanna jelentése a Szakértő1, Jékely Endréné jelentése a Szakértő3.
    Rosti

Szóljon hozzá

Név (kötelező)

Weboldal - ha van