Na, akkor veselkedjünk neki. Tudják, az a baj, hogy ennyi baromságot összehordani ritkán hall, olvas, él meg az ember, mint az elmúlt egy hétben több helyről is. Csak hogy indítsunk rendesen. Több rétegben és oldalról folyik az agyatlan zselé, így gondoltam, szembesítem a kizárólag egyetlen alapból táplálkozó, általában névtelenül, vagy ismeretlenül megfogalmazott sületlenségeket.
Az ÉLET ÉS IRODALOM című újságról van szó. Annak is egy írásáról, mely rendesen legyalázza Csobánkát a szegény és gazul meghurcolt, majd galád módon leváltott népi hős CsKM igazgató ellenében. Tulajdonképp jó dolog a bérírás, van neki sok haszna, de érdemes egy ilyen témában –ha nem csak általános közhelyeket akarunk pufogtatni- a HELYI viszonyokat is tanulmányozni, mielőtt 3200 ember lakhelyébe belerondítunk.
Kicsit gondolkodóba estem azon, hogy miért tudnak kibújni a felelősség alól azok, akik idáig juttatták a falut? Miért tehetik meg, hogy a mai napig szerepet játszhatnak a közéletben és még csak erkölcsi felelősséget sem éreznek?
Olvasom a kőkemény és kulturált oldalon, hogy milyen veszedelmes és hatalmas ember vagyok én. Ugyanis mint kiderül, miattam szervezték át az iskolát! Má’ azért, mert nehogy felszínre buggyanjon mérhetetlen gonoszságom. Ezért a falu teljes vezetése ijedtében inkább átszervezte a sulit. Az egyik okos hozzászóló szerint, aki tudja, honnan fúj a passzátszél, lehet hogy ő is fújja, az egész átszervezés miattam volt.
„Na persze tudjuk honnan fúj a passzát szél. A falu Nagyszáját perbe fogták. Gyorsan kellett intézkedni, nehogy kiderüljön, hogy a honlapján törvénytelenül sérteget mindenkit.”
Ez így, a szerző írásával együtt kerek, koherens.:o
Július 29.-e, péntek reggel. Testületi ülés a Hivatalban, téma az iskola átszervezésének lehetőségei. Jelen van minden érintett : iskola, óvoda, szülők, tanárok, Művház, CsKM, szakértők, jogászok. Ja, meg a Testület is ott volt.
A napirend előtti felszólalások után jött a napirend szerinti iskola téma. Főleg a javaslatokat támogató felszólalások voltak, de akadt az összevonást nem támogató vélemény is.
Itt a tavasz, elkezdődött a szántás. Megy az ekézés is a helyi kultúrblogon, a gumiszobában. Szép, egyenes sorokban, mintha mi sem történt volna. A traktorosnak ugyanis még nem mondták el, hogy tavaly októberben megváltozott a szántóföld. A többi legények meg mennek utána, mint kiskacsa anyuci után. Ezzel nincs baj, hiszen hülyéből van épp elég, ez a dolog is belefér a mindennapi mosolyalbumba.
Ezt az egészet kb. egy hónapja írtam. Kérem úgy olvassák, mert azóta változtak dolgok. Gondolkodtam akkor, hogy felrakjam-e, de nem sok értelmét láttam. Mára viszont kiderült, mint rendesen, igazam lett az itt leírtakról és történtek olyan új disznóságok, amiket nem szabad szó nélkül hagyni, hiszen már gyerekekkel szórakozik egy-két ember. Ez az írás a bevezetője az ez után megjelenő Csobánkai aknamező címűnek. OLVASSA TOVÁBB…
Legújabb hozzászólások
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)