Szép karácsonyi ajándékként megkapta a falu néhány kezelésre szoruló lakója az engedélyt az Oszoly-tetőn álló objektumra.
Így hát a tisztességtelenül, mindenkit lesöpörve, agresszíven, szabályellenesen, engedélyek nélkül felállított csoda hivatalos státuszt kapott. Most már hivatalosan is velünk van az erő, mert mi ostobák vagyunk, ahogy a kereszt felállítói jellemezték a falut, és nem tudjuk, mi a jó nekünk. Áradjatok energiák és győzzön az erőszakos, törvényszegő ostobaság.
Igen érdekes, hogy a történet pártfogóit CSEPPET SEM zavarta, hogy milyen gátlástalan módon és titokban, a falu véleményét totálisan figyelmen kívül hagyva került a nyakunkba ez a dolog. A lényeg, hogy megvan, a lakók pedig le vannak szarva! Meg amúgyis hülyék. Megtehetik, hiszen az ő igazságuk mindenek felett való. Ők a legfelsőbb magyar minőség, mindnyájunk felett állnak A lapítva támogató néhány sumák pedig óvatosan, hol letagadva, hogy köze lenne hozzá, hol mellveregetve ugrál körülötte. Hátha ők is felsőbbrendűek lesznek attól, ha valami tisztességtelenben részt vehetnek.
Már megint etikai kérdés ugyan, ezért az objektum állítói és pártolói ne is figyeljék, ez nekik kínai, de :
nem ég le a pofájáról a bőr az olyan embernek, aki a mások akarata és megkérdezése nélkül belerondít a közösség dolgaiba? Vagy féltek, hogy nem kellett volna a falunak ez a csoda, ha megkérdezik őket, ezért marad a titkos lapítás? Nem ég le a pofájáról a bőr annak, aki a saját MAGÁNMEGGYŐZŐDÉSÉT ráerőszakolja a közösségre, hazudva, torvényt szegve, fenyegetve és rasszista kijelentéseket harsogva a béke és szeretet jegyében? Nem ég le a pofájáról a bőr annak, aki mindezt tudva pártolja és támogatja az ilyen jelenségeket? Milyen alattomos élőlény az, aki tudva azt, hogy törvénytelen, erőszakos, rasszista, kirekesztő módon követ el valamit a falun egy beteg brigád, de büszkén melléjük áll? (Vagy épp letagadja, ha a helyzet úgy kívánja, mint igazi csicskás) Milyen érzés kis barátaim egy tisztességtelen módon elkövetett, a közösséget lenéző, fenyegető módon létrehozott dolgot pártolni? Függetlenül a dolog egyébként jó oldalától? Holnap esetleg hordában elvertek mindenkit, aki nem tetszik? Mert szerintetek így helyes? Nem ismerős ez, kedves hős pártfogók? Mit szólnának ezek a "bátor" élőlények, ha a következő áldozatok ők lennének? Holnap például újdonsült barátaik deportálják mondjuk az összes szakállas marhát. Azt nem lehet, mert törvénytelen? Megcsinálták már, ne aggódjatok! Ők fognak elvitetni is, ha már nem kelletek! Melyikőtök dönti el, hogy mit lehet és mit nem? Akkor például bármilyen egyéb törvénytelenség és közösségellenes szemétség is legális, ha nektek tetszik? Bele lehet szarni a falu közepébe? Szerintetetek. Meggyalázva a Magyarság szent jelképeit, kihasználni magánsumákolásra és ostobaságok harsogásához, emberek átveréséhez. Átlépve az egész falun.
Hát persze! És tudomást sem kell venni arról, hogy közösségben élünk. Toljuk a magunkét, szarjunk mindenkire! De a legfontosabb, hogy hazudjunk mindenkinek, mint igazi, gyáva, alattomos embereknek illik. Kinek ezt, kinek azt. Ölelgessünk romákat az érdekhaverunk honlapján, majd fikázzuk őket mindenfele. Játszunk értetlen hülyét (lehet, hogy nem játsszák), amikor arról van szó, hogy SEMMIT, DE SEMMIT NEM LEHET EGY KÖZÖSSÉG ELLEN CSINÁLNI. (Mármint tisztességes embernek) Nincs jobb ügy, nincs okosabb barom, aki majd megmondja nekem, hogy mi a jó! Erőszakosan, gyáván, hazudva, törvényt szegve. Csak agresszív, gyáva mocsok van, ami azt HISZI, hogy azt csinál, ami szerinte jó, más pedig issza levét.
Boldog Új évet és nézzük, hogyan működik a mi kis falunk például pályázati baromkodás címén. Vagy a „nem én lettem polgármester, akkor gáz van” kezdetű, műfaját tekintve "Alattomos színjáték"-ot. Ez is gyönyörű! Ovis kémanyuka, jelentésekkel, meg utasításokkal, Hivatalban egerésző, árokbetemető főhős, hét hónapos ötletekkel, durván átvágott hanflandiak temérdek pénzzel, megvezetett képviselők és dilettantizmus turbo! Ez lesz a következő…
)
Rostás Tibor
Legújabb hozzászólások
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)
(19 héttel ezelőtt)