Egy kedves olvasó küldte, nekem tetszik, így megosztom Önökkel, a szerző szíves engedélyével. Íme :

“Dulifuli a Hupikék törpikékből

Hiába mondom magamnak, hogy fő a pozitív hozzáállás. Már azt is úgy utálom, hogy mindent úgy utálok. Ma is nagyon törpikének éreztem magam (sok a fafej). Itthon sem tudtam kiengedni:

1. átvettem a telekadó határozatot (”öröm” a megemelt építményadó mellé)

2. közben megszámoltam, hogy a Főtér projektnél az adott pillanatban 8 fő volt jelen, ebből ketten dolgoztak (a kivitelező soros auditján szívesen részt vennék, vagy legalább jelezném a kollégának, hogy mely elemeket nézze alaposabban, de nagy a diszkréció, így nem tudom, melyik társaságtól szerezték be a tanúsítványukat). A tervezői hibákról, a műszaki ellenőri ténykedésről, s a későbbi vonzatokról még nem is szóltam.

3. kicsit később lekiabáltam a kerítésemről a szemtelen cseresznye-tolvajokat, akik az éretlen gyümölcsöt ágastól szaggatták le (lefotóztam az eredményt) – ha csendben megyek ki és lepofozom a csitriket, akkor engem marasztalnak el
!?!

4. megnéztem az országos és a helyi híreket (ezek sem dobtak fel).

Arra lennék kíváncsi, hogy csak én vagyok ilyen semmibe veendő kisember (alias nyájba való egyed), vagy van még pár millió sorstársam? Illetve mikor és mit teszünk már a tehetetlenségünk ellen, hiszen tegnap, holnap, a jövőhéten más-más témákból írhatnánk az esedékes idegbaj források végtelen sorát. Vagy jól nevelten legyünk teherhordók amíg bírjuk, ha szakad a cérna, akkor pedig gyorsan költözzünk ki az élők sorából (nehogy velünk legyen majd feladat, nekünk az nem jár)”